Auguszta napja van. | 2024.03.29

Területfejlesztés, értéktár, választás - sajtóreggeli a Megyeházán

2018-01-18 19:47:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat vezetése a hagyományokat folytatva csütörtökön sajtóreggelit tartott a Megyeházán. Részletes tájékoztatást adtak az önkormányzat 2018-as feladatairól, céljairól, majd kötetlen keretek közt folytatódott a rendezvény.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatójában emlékeztetett rá: „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem csak beszélünk róla, hanem tehetünk is Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági, társadalmi felemelkedéséért.”  A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a 2014-2020-as időszakra 93 milliárd forint áll megyénk rendelkezésére. A szakminisztérium összesítése szerint tavaly 56 milliárd forint támogatási értékben született döntés. A szerződéskötések megtörténtek, rövidesen indulnak a közbeszerzések. Megyénk 358 településéből eddig 134 nyert legalább egy pályázattal, remélhetően ez a szám tovább növekedik.

1813_0_680.jpgA sajtótájékoztatót Török Dezső (középen), Bánné dr. Gál Boglárka és dr. Kovács János tartotta (A képre kattintva képtár nyílik.)

„Az irányító hatóság értesítése szerint a múlt héten a második körös pályázatok esetén már mintegy 20,7 milliárd forint TOP forrás talált gazdára”- jelentette be a közgyűlés elnöke. Ezt követően megyénk tájegységeit sorra vége ismertette  Sárospatak, Ózd és Encs eredményeit.

Mint minden nagy volumenű pályázatnál itt is várható „visszahulló” forrás, aminek 2018-ban gazdára kellene találnia. A megyei foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési paktum előrehaladásáról is beszámolt Török Dezső. A partnerekkel szoros együttműködésben szolgáltatásokat biztosítanak a munkakeresőknek és a munkaadói oldal számára is. A projekt célja az elsődleges munkaerőpiacra visszavezetés, a munkaerőigény kielégítése. A közvélemény számára kevésbé ismert, helyi szintű energia, klíma és felzárkóztatás-politikával kapcsolatos projektekről is szólt a közgyűlés elnöke.

1813_1_680.jpgMunkában a sajtó (A képre kattintva képtár nyílik.)

A megyei önkormányzat nemzetközi külkapcsolatai, nemzetközi szervezeti tagságával kapcsolatban Török Dezső emlékeztetett, hogy Kassa megyével közös szervezetük, a Via Carpatia eredményesen működik. Az úgynevezett Kis Projekt Alap Kelet-magyarországi menedzsment tevékenységét is elnyerték. Hargita és Kárpátalja megyei tanácsával újult erővel kezdték az idei évet. Jó lehetőséget látnak a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bővítésére, Kárpátaljával két közös pályázatuk is van. Az Europe Direct irodát a 2013-ban kötött 5 éves szerződés alapján a Megyeházán működtették. A megállapodást megújították, az EU-val kapcsolatos érdeklődőket továbbra is várja az iroda.

1813_2_680.jpgJelentős érdeklődés kísérte a tájékoztatót (A képre kattintva képtár nyílik.)

Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke a két általa menedzselt szakterületről, a szénbányászatról és az értéktárról szólt. Emlékeztetett rá, hogy a kormányzat kiemelt figyelmet szentel a szénbányászat kérdésének és anyagiakat is biztosít a kutatásokra. Ennek keretében elsődlegesen a tisztaszén technológián alapuló eljárás honosításának lehetőségét vizsgálják, illetve újra feltérképezik az ország teljes ásványi vagyonát. A kutatásba bevonták a  Pécsi Tudományegyetemet és Miskolci Egyetemet is. A  kutatás, fejlesztés, oktatást

Az értéktár mozgalom eredményeiről is részletesen beszámolt az alelnök. Az elmúlt évben 10 új települési bizottság alakult Borsod-Abaúj-Zemplénben, amely így már 55 helyen működik. A megyei értékek száma meghaladja a 180 -at.  Az elmúlt évben több szakmai rendezvényen vettek részt, szép eredményeket értek el. „Szeretnénk bevonni a megye diákjait, hogy minél előbb ismerjék meg a megyei értékeket”- fogalmazta meg törekvésüket Bánné dr. Gál Boglárka. Erősítik megyénk arculatát és az értékeket bekapcsolják a turizmusba. Országosan is kimagasló munkát végeznek.

1813_3_680.jpgInterjú készül (A képre kattintva képtár nyílik.)

Dr. Kovács János, megyei főjegyző, mint a hivatal vezetője kijelentette, hogy maximális odaadással igyekeznek végrehajtani az elnök és alelnök által elmondottakat. Mint a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Iroda (TVI) vezetője emlékeztetett rá, hogy a köztársasági elnök április 8-ára írta ki az országgyűlési választás időpontját. Ennek a jogi, informatikai hátterét és a lebonyolítást a TVI végzi. A feladat nagyságának illusztrálására elmondta, hogy megyénkben 539 907 választásra jogosult polgár él. A lebonyolítás 116 helyi választási iroda, 6 országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda ( a miskolci két körzetet szolgál ki) és a területi választási iroda feladata lesz majd megyénkben. A szavazatszámláló bizottságok száma 815 darab. A jegyzők felkészítése már 2017-ben megkezdődött. Ez nem látványos tevékenység, de akkor jó, ha észre se lehet venni majd.

(www.baz.hu)