Auguszta napja van. | 2024.03.29

Az izraeli kormány egyhangúlag megszavazta a 2019-es költségvetést

2018-01-12 09:58:53

Az izraeli kormány maratoni, egy teljes napon át tartó ülés után, péntek reggelre egyhangúlag elfogadta az ország 2019-es költségvetését - jelentette a helyi média.

    A majd négyszázmilliárd sékeles (mintegy harmincezer milliárd  forintos) büdzsé ezek után a kneszet költségvetési bizottsága elé kerül, majd az országgyűlés plénuma szavaz róla. 
    A tízes kereskedelmi tévé politikai szakértője kiemelte a büdzsé elkészítésének különös időzítését, hiszen Izraelben eddig nem volt szokás az előző év januárjában elkészíteni a következő évi költségvetést. 
    A sietséget megmagyarázza, hogy néhány hét múlva a rendőrség várhatóan lezárja Benjámin Netanjahu miniszterelnök két korrupciós aktáját, és nyilvánosságra hozza a nyomozás eredményét. 
    A kormányfő azért kívánja ezt megelőzően lezárni a 2019-es költségvetést, hogy ha a rendőrség bejelentése nyomán helyzete meg is rendülne, már rendezett legyen ez a minden évben súlyos vitákkal járó politikai kérdés, és lehetősége nyíljon egyben tartani az utóbbi hetek nézeteltérései nyomán többször is válságba került kormányát.
    Az izraeli tízes tévé híradása szerint jelentős mértékben választási költségvetésnek tekinthető tervekbe bekerült Mose Kahlón pénzügyminiszternek, a Kulanu, vagyis Mindannyian nevű centrista párt elnökének "nettó család" reformprogramja, és jelentős, két és félmilliárd sékeles (közel kétszázmilliárd forintos) növekedést ért el Naftali Bennet oktatási miniszter, a Habájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt vezetője.