Tivadar napja van. | 2024.04.20

Lázár: fontos eredmény a közműszolgáltatások állami kézbe vétele

2018-01-11 20:51:18

Fontos eredmény, hogy sikerült állami kézbe venni az 1994 és 1998 között privatizált közműszolgáltatásokat - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Hódmezővásárhely-Szikáncson.

    Lázár János a Hódmezővásárhelyhez tartozó településrész közösségi házában rendezett lakossági fórumon elmondta, a privatizáció miatt voltak óriásiak a gáz- és villanyszámlák, a rezsicsökkentést is azért lehetett véghez vinni, mert ezek a cégek részben állami tulajdonba kerültek. 
    Nem sikerült azonban állami tulajdonban lévő mobilszolgáltatót létrehozni, de erről nem szabad lemondani - hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy százfős hallgatósága előtt.
    Lázár János álláspontja szerint a széles sávú internethez való hozzáférés közösségi alapszolgáltatás. Ezért, amennyiben a Fidesz megnyeri a választásokat 2018-ban, a következő ciklusban újra meg kell próbálkozni azzal, hogy legyen nemzeti tulajdonban lévő mobilszolgáltató - mondta. 
    A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, minél hátrányosabb helyzetben van egy település, annál rosszabb a szolgáltatás minősége - tette hozzá.
    A kormány terve, hogy minél több közigazgatási szolgáltatást lehessen elektronikusan intézni, ezzel javítva az ország versenyképességét és az emberek életminőségét - közölte a miniszter, hozzátéve: összességében 170 milliárd forintot fordítanak erre a célra.
    Lázár János minden jelenlévőt arra biztatott, vegyen részt a február 25-i hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, majd áprilisban az országgyűlési választásokon. Arra kérte az embereket, támogassák Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármestert - aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul -, hogy folytathassa a novemberben elhunyt Almási István polgármester által elkezdett munkát.
    Hegedűs Zoltán elmondta, Hódmezővásárhelyen 2014-2019 között a település ötven évi adóbevételének megfelelő összeget, mintegy 200 milliárd forintot költenek el fejlesztésre, több mint hatvan helyszínen folynak beruházások a városban. Hozzátette: a legnagyobb fejlesztés az elkerülő utak építése, ami naponta 18 ezer átmenő járműtől szabadítják meg a várost.
    Hódmezővásárhelyen decemberben 363 millió forintból, az önkormányzat saját forrásaiból a város külterületeit érintő fejlesztési program indult, amelynek részeként az utak rekonstrukciója mellett játszótereket is kialakítanak, valamint felújítják a közösségi tereket - közölte a politikus.