Auguszta napja van. | 2024.03.29

Januártól emelkedik a gyermekgondozási díj összege

2017-12-28 14:19:38

Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

    A tárca a jövő évi családtámogatásokról szóló közleményében emlékeztetett arra, hogy a gyermekgondozási díj a minimálbér emelkedésének köszönhetően emelkedik.    A minimálbér összege jövőre 8 százalékkal, bruttó 138 ezer forintra nő.
    A gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126 350 forintra emelkedik.
    A közlés szerint a kormány továbbá egy évvel bővíti a diplomás gyed jogosultsági idejét, így az érintettek 2018-tól a gyermek két éves koráig vehetik igénybe az ellátást. 
    A további változások között kitértek ara is, hogy a csecsemőgondozási díjra (csed) a vérszerinti apa 2018. január 1-től a korábbiakhoz képest több élethelyzetben is jogosult lehet.
    A 2018 januárjában esedékes csedet és gyedet a bankszámlával rendelkezők még idén megkapják, a többieknek a postások január első napjaiban kézbesítik.