Emma napja van. | 2024.04.19

Német lap: feltételezett iszlamista terroristáknál razziáztak Berlinben

2017-12-14 17:45:00

 

Razziát tartottak csütörtökön Berlinben feltételezett iszlamista terroristáknál - írta a BZ című helyi lap a hírportálján. A berlini tartományi legfőbb ügyészség szóvivője megerősítette az értesülést, és elmondta, hogy egyebek között állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt folytatnak eljárást.

 

    A BZ szerint hét helyszínen tartottak házkutatást, és terrorelhárító rendőri alakulatok őrizetbe vettek legkevesebb egy embert. A hatóságok arra gyanakodnak, hogy az elfogottak a közelmúltban tértek vissza Szíriából, ahol az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kötelékében tevékenykedtek.
    A berlini tartományi főügyészség által irányított eljárás olyan emberek ellen irányul, akik közé a tavaly decemberben, egy berlini karácsonyi vásáron végrehajtott, iszlamista terrormerénylet elkövetője, Anis Amri is tartozott - írta a BZ.
    A főügyészség szóvivője elmondta, hogy négy ember ellen folytatnak eljárást. Terrorista szervezetben viselt tagsággal és állam elleni súlyos, erőszakos bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják őket. A 18 és 21 év közötti fiatalemberek közül ketten már tavaly novemberben elutaztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz. Egyikük kiképzést kapott lőfegyverek és robbanószerek használatából. Hárman valószínűleg még Szíriában vagy Irakban tartózkodnak, a negyedik segített nekik eljutni az IÁ által ellenőrzött régióba. 
    A szóvivő a házkutatások eredményéről az eljárás érdekeire hivatkozva csak annyit közölt, hogy lefoglaltak bizonyítékokat, a többi között adathordozókat.
     Anis Amri tavaly december 19-én a német főváros egyik leghíresebb karácsonyi vásárán, a Breitscheid téren követett el merényletet. A szélsőséges iszlamista egy lopott kamionnal halálra gázolt 12 embert, a támadásban ötvennél is többen megsebesültek. Az elutasított tunéziai menedékkérő a támadás után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egy elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban.

 

 

 

 

 

 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó