Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fővárosi Törvényszék: alapvető változások vannak az új perrendtartásokban

2017-12-13 15:01:00

A polgári perek gyorsabbá és szakszerűbbé válhatnak, a közigazgatási perekben pedig jelentősen kiszélesedik a bírósághoz fordulás lehetősége a január 1-jén hatályba lépő új eljárási törvények nyomán - mondták a Fővárosi Törvényszék szakemberei szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon.

    Parlagi Mátyás, a Fővárosi Törvényszék polgári kollégiumának helyettes vezetője elmondta: a január elseje után induló polgári perekben azonnal alkalmazni kell az új szabályokat. A jogalkotó célja az, hogy elejét vegye a perek elhúzódásának, a halogató pertaktikának. 
    A perindítási szakban az új szabályozás szerint jóval szigorúbban meghatározott részletes, alapos kereset és ellenkereset készül. A perfelvételi szakban a felek a bíró közreműködésével meghatározzák mi a jogvita lényege: milyen jogcímen, milyen tények állítása és milyen bizonyítékok felajánlása mellett akar a felperes jogot érvényesíteni és mi az alperes ennek megfelelő védekezése - ismertette.
    Az ügy így kialakított kereteit a bíró végzésben rögzíti. Az ezután megkezdődő érdemi tárgyaláson zajlik maga a bizonyítás. Ekkor  már alig változhat a per meghatározott menete. Új bizonyítékra például csak egészen kivételesen lehet hivatkozni, elsősorban akkor, ha arról az érintett fél önhibáján kívül nem tudhatott - fűzte hozzá Parlagi Mátyás.
    Az új polgári perrendtartás szerint törvényszékeken csak jogi képviselővel lehet eljárni, a helyi bíróságokon nélküle is, és aki ügyvéd nélkül pereskedik, arra jóval enyhébb eljárási szabályok vonatkoznak.
    Barabás Gergely közigazgatási bíró az új, Magyarországon először önálló törvényben szabályozott közigazgatási perrendtartást ismertetve elmondta: jelentősen kiszélesedik a bírósághoz fordulás lehetősége. Januártól nem csupán a hatóságok döntései, határozatai támadhatók meg bíróságon, hanem az általában közigazgatási feladatokat ellátó bármely szerv közigazgatási cselekménye, amely a polgárok jogait, kötelezettségeit érinti. Ilyen lehet akár egy KRESZ-tábla is. Mi több, a közigazgatási szerv nem cselekvése, azaz mulasztása miatt is indítható per. 
    Az új eljárási törvény szerint a végrehajtásra is nagyobb rálátásuk lesz a bíróságoknak. Teljesítési bírságot is kiszabhatnak, nemcsak a közigazgatási szervre, hanem a vezetőjére is - ismertette.
    A magyar közigazgatási bíráskodás 1883-ban jött létre, a második világháború utáni kommunista hatalomátvételt követően felszámolták a hatósági döntések elleni bírósághoz fordulás jogát. Csak az 1980-as években nyílt erre újra lehetőség, néhány elszigetelt ügycsoportban. A közigazgatási bíráskodás 1991-ben született újjá Magyarországon. Az adóhatósági, építésügyi vagy közbeszerzési döntésektől a médiahatósági ügyeken át a környezetvédelmi hatósági határozatokig mintegy kétszáz ügycsoportban lehet bírósághoz fordulni a hatósági határozatok ellen.