Sebestyén napja van. | 2018.01.20 | MNB középárfolyam:

A macedóniai és a szerbiai határvédelmet segítő rendőröket köszöntött az országos rendőrfőkapitány

2017-12-13 09:59:10

A macedóniai és a szerbiai határvédelmet segítő rendőrök több mint 5500 határsértőt fogtak el szolgálatteljesítés közben 2016 óta - közölte az országos rendőrfőkapitány, amikor a két országból az idén utolsóként hazatérő rendőri kontingenseket, összesen 45 rendőrt köszöntött szerdán Budapesten.

    Papp Károly hangsúlyozta: mindez komoly eredmény, ugyanis a balkáni útvonalon érkező migránsok ezeken az országokon keresztülhaladva kísérlik meg, hogy bejussanak az Európai Unió területére.
    Ez azt jelenti, hogy a Macedóniában és Szerbiában szolgáló rendőrök egyértelműen segítik a külső, schengeni határok őrizetét is - tette hozzá.
    Kiemelte: a parancsnoki jelentések szerint a magyar rendőrök példás helytállást tanúsítottak mindkét határszakaszon.
    Elmondta, 2016 óta a macedóniai kontingenst húsz alkalommal, a szerbiait 14 alkalommal váltották, az idén pedig a most hazatérő volt az utolsó két kontingens.
    A program folytatódik: 2018. január 10-én, a belügyminiszter döntése alapján 30 rendőr indul Macedóniába és 15 Szerbiába.
    Elhangzott az is, hogy 2017-ben a határokon túl 591 magyar rendőr látott el határrendészeti tevékenységet a helyi hatóságokkal együttműködve. Közülük Macedóniában 345-en, Szerbiában 165-en szolgáltak, a Frontex, vagyis az Európai Unió határrendészeti ügynöksége kötelékében pedig 81 magyar rendőr teljesített szolgálatot.