Emma napja van. | 2024.04.19

Fülöp Attila: 2,8 milliárd forintra pályázhatnak jövőre a civil szervezetek

2017-12-12 15:25:00

 

Péntektől lesznek elérhetőek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázati kiírásai, amelyekben összesen 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a civil szervezetek számára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egy civil fórumon kedden Nyíregyházán.

 

    Fülöp Attila elmondta, a pályázható összeget működési célra használhatják majd fel a szervezetek. A feltételek a korábbiakhoz képest nem változtak, a pályázatokat harminc napon belül - kollégiumoktól függően - a 2018. január 15. és 18. közötti határidő lejártáig kell benyújtani, a legkisebb pályázható összeg 100 ezer, a legmagasabb pedig 3 millió forint lehet.
    Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be és megmaradt az a korábbi feltétel is, amely szerint a támogatási összeg tíz százalékát a szervezeteknek saját erőből kell finanszírozniuk - ismertette Fülöp Attila.
    A pályázatokat a www.civil.info. oldalon lehet benyújtani, és ugyanitt tájékozódhatnak a  szervezetek a részletes feltételekről is.
    A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrumot működtető Hierotheosz Egyesület által szervezett rendezvényen a helyettes államtitkár megjegyezte, a pályázati összeg egyenlően oszlik el az öt kollégium között, amelyekben egyenként több mint 562 millió forint áll rendelkezésre.
    Előadásában Fülöp Attila kifejtette, a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint Magyarországon több mint 62 ezer bejegyzett civil szervezet van regisztrálva a bíróságokon, nagyobb részük egyesületi formában működik. Ezek közül a tavalyi NEA-kiíráson mintegy 16 ezer szervezet nyújtott be valamilyen pályázatot.
    A helyettes államtitkár a civil szervezeteknek juttatott állami támogatásokról szólva elmondta, 2010-ben 144 milliárd forintot, 2015-ben pedig már 202 milliárd forintot fordítottak erre a célra, vagyis öt év alatt 40 százalékkal nőtt a civil szférába az államtól érkező pénz összege.
    Szólt arról is, a jogszabályváltozásoknak köszönhetően kedvezőbb lett a jogi környezet a civilek számára, mivel a múlt év végén életbe lépett a jogszabály-módosítási csomag, a "civil rezsicsökkentés", amelynek célja a civil szervezetek munkájának könnyítése volt.
    Ezzel kapcsolatban számos pozitív jelzés érkezett már vissza a kormányzathoz - jelezte a helyettes államtitkár, kiemelve, hogy nagy segítség volt például az ismételt hiánypótlás intézményének megszüntetése, a bejegyzési kapcsolatban pedig már a kérelmezők mellett a bíróságokat is határidők kötik.
    Fülöp Attila a külföldtől támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényre utalva hangsúlyozta, aki ezt a jogszabályt kritizálja, az nem ismeri a magyarországi civil szervezetek működését és helyzetét.
    Magyarországon a civil szervezetek 76 százalékának ötmillió forint alatti árbevétele van, vagyis rájuk ez a törvény nem vonatkozik - mondta az Emmi helyettes államtitkára. 
    (A törvény szerint annak a szervezetnek, amelynek külföldről származó bevétele éves szinten meghaladja a 7,2 millió forintot, önbevallásos bejelentési kötelezettsége van, ez az információ az Országos Bírósági Hivatal nyilvántartásában és a www.civil.info weboldalon is megjelenik.)
    Fülöp Attila elmondta, az 50 millió forint éves árbevételt meghaladó szervezetek aránya nem éri el az öt százalékot és jelenleg 73 olyan szervezet van, amelyet a külföldi támogatás miatt érint ez a törvény.