Andrea napja van. | 2024.04.18

Lengyelország nem engedi meg, hogy a menekültelosztási kvóta kapcsán zsarolják

2017-12-09 10:02:00

Lengyelország nem engedi meg, hogy a menekültelosztási kvóta kapcsán zsarolják  - hangsúlyozta a Trwam katolikus lengyel televíziónak adott interjúban az új lengyel kormány alakításával pénteken megbízott Mateusz Morawiecki.

    Morawieckit péntek délután, Beata Szydlo kormányfő lemondását követően bízta meg Andrzej Duda államfő az új lengyel kormány alakításával. 
    A több témára kitérő interjúban az európai migrációs válsággal kapcsolatban Morawiecki felidézte, hogy az Európai Bizottság csütörtökön bírósági szakaszba léptette a kvótaügyben Varsóval szemben is elindított kötelezettségszegési eljárást, "csak azért, hogy nem hagyja magára kényszeríteni a menekülteket".
    Lengyelország nagyszámú menekültet fogadott Ukrajnából - mutatott rá,  "nagyon csúnya fenyegetésnek" minősítve azt, hogy egyes nyugati politikusok kilátásba helyezték az uniós alapok megcsonkítását  a  menekültbefogadási kvótát nem teljesítő országok számára. "Nem engedjük meg, hogy ilyen módon zsaroljanak" - jelentette ki. 
    A kormányfőjelölt többek között elmondta: szeretné már a jövő hét elején összeállítani az új kormányt, a jelenlegihez "nagyon hasonló, szinte azonos összetételben", rovábbá, hogy  hogy programbeszédét kedden adja elő.
    "Igazából nagyon jól értékelem a miniszterek munkáját (...), amennyiben szükség lesz valamiféle változásokra, akkor ezeket nem elhamarkodottan kell megvalósítani" - fűzte hozzá Morawiecki. Ezzel gyakorlatilag megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a pénteken formálisan lemondott régi kormány szinte eredeti összetételben folytatja munkáját legalább január elejéig.
    Lengyelország  "egy nagyon büszke, fontos, nagy ország" és még nagyobb lesz  a különböző család- és demográfiatámogatási programoknak köszönhetően -   hangsúlyozta.     
    Külgazdasági témákról szólva  - a görög mitológiából vett hasonlattal élve, közvetve Németroszágra és Oroszországra utalva -  kijelentette:  Lengyelország "különféle adottságok Szküllája és Kharübdisza között fekszik". A geopolitikai adottságok kapcsán kitért az Északi Áramlat-2 gázvezetékre is, úgy értékelve: a projekt célja az, hogy a Közép-Európát még jobban  függővé tegye  az orosz gáztól, miközben a térség függetlenedni akar. 
    A politikus nagyon valószínűnek nevezte, hogy a lengyel államadósság idén a legkisebb mértékben növekedik a rendszerváltás óta. Fontosnak nevezte az áfa hatékonyabb beszedését. Idén ez a  bevétel idén mintegy 30 millárd zlotyval (7,1 milliárd euró) magasabb lesz, mint két évvel ezelőtt, és "az utóbbi 30 év legnagyobb lopásának" minősítette az áfa befizetésének kerülését az előző években.
    Teljes támogatásáról biztosította a lengyel közép- és kisvállalatokat, melyeket a gazdasági növekedés motorjaként jellemzett.  Sikernek nevezte,  hogy idén az EU-viszonylatban teremtett új munkahelyek kétharmada Lengyelországban keletkezett, valamint azt is, hogy a külföldi beruházók saját technológiákat hoznak, és a lengyel vagyon kiárusítása nélkül teremtenek munkalehetőségeket.
    Morawiecki kilátásba helyezte lengyel közigazgatás "karcsúsítását is", bírálva, hogy az intézmények az előző években  felduzzadtak , miközben "minden zlotyt mérlegelni kell, hiszen közpénzről van szó".