Auguszta napja van. | 2024.03.29

A kormány jövőre is támogatja a külhoni magyar családokat

2017-12-02 08:16:00

A kormány 2018-ban is több intézkedéssel támogatja a külhoni magyar családokat az egészségügyben, az oktatásban és abban, hogy vállalkozhassanak - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Rákóczi Szövetség pénteki tatai találkozóján, amelyen 100 felvidéki, délvidéki és anyaországi pedagógus vett részt.

    Szilágyi Péter hozzátette: segíteni kívánják azokat az önkormányzatokat, melyek családbarát szolgáltatásokat vezetnek be, támogatják a külhoni magyar gyermekorvosokat, valamint a vegyes házasságban élők bevonásával szeretnék megerősíteni a magyar szülői hálózatot.
    A helyettes államtitkár elmondta, a magyar diaszpóraközösségek megerősítéséért a világban működő 213 hétvégi magyar iskolának 200 millió forint értékben, a magyar diaszpóraszervezeteknek 300 millió forint értékben hirdettek pályázatot.
    A Szülőföldön magyarul program keretében 2010-től 2017-ig 38 milliárd forint oktatási-nevelési támogatást nyújtottak az óvodai és közoktatásban részt vevő gyermekeknek - ismertette.
    A politikus kiemelte, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program 2018-ig tartó első ütemében 17,1 milliárd forintból 76 új óvoda és bölcsőde épül, és több mint 200 intézményt újítanak fel.
    A program jövőre induló második ütemében 21,5 milliárd forintból 77 új óvodát és bölcsődét építenek, és 217 intézményt újítanak fel - mondta Szilágyi Péter.
    Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta: szervezetük a Kárpát-medencében az elmúlt 12 évben több mint 270 középiskolában hozta létre ifjúsági szervezeteit, a helyi tanárokkal és diákokkal együttműködve.