Emma napja van. | 2024.04.19

Balog Zoltán: újfajta párbeszéd kell Európában

2017-12-01 18:21:45

Újfajta párbeszédre, egyfajta kiegyezésre van szükség Európában a régi tagállamok és az újabbak között, hogy az unió jobban megértse régiónk és benne Magyarország gondolkodását is - hangsúlyozta Balog Zoltán pénteken Budapesten egy nemzetközi konferencián.

    "Olyan európai identitás van kialakulóban a közép-kelet-európai régióban, amelyet a történelmi és kulturális előzmények ismeretében lehet csak megérteni, politikai lózungokból nem lehet levezetni, miért is alakult ki az egyesek által különutasnak nevezett politika" - fogalmazott az emberi erőforrások minisztere a Next Europe: Cooperation and Convergence (A következő Európa: együttműködés és konvergencia) című rendezvényen a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
    Balog Zoltán hangsúlyozta: nagy hiány van a párbeszédből a tudósok között, a tudósok és a politikusok között, még nagyobb hiány a nagy nyilvánosság előtt zajló közérthető, gondolatébresztő, érdekes párbeszédekből. Hamisnak nevezte azt az elgondolást, hogy a kilencvenes évek második felére, a Kelet-Nyugat szembenállás megszűntével a dolgok megoldódtak.
    "Ne csak gazdasági, politikai megközelítésben beszéljünk Európa jövőjéről, szükség van a különböző régiók egymásra találására. A regionális politika kapocs lehet az Európai Bizottság központi politikája és a sokszor magukat elszigeteltnek érzett tagállamok között, segítheti a megértést" - szögezte le.
    A politikus nagyon szomorúnak nevezte, ami az Egyesült Királyság esetében történt, de - mint mondta - mi az Európai Unióra egyértelműen igent mondunk, miközben szeretnénk, ha a döntési mechanizmusok megváltoznának az EU-n belül, mert azok nincsenek rendben. "Ha egy olyan kormányra, amelyik ezt a fajta uniókritikus politikát folytatja, azt mondják, hogy populista, az nem feltétlenül negatív, amikor talán populárisabb stílusra és beszélgetésre lenne szükség Európán belül".
    A miniszter emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi magyar kormánynak jelentős politikai támogatottsága van, ugyanakkor az EU-n belül az unió elfogadottsága Magyarországon a legmagasabb. "Magyarországon értik az emberek, mit jelent bírálni a szövetségi rendszert, miközben mindig is Európához tartoztunk, és az EU-ban sokkal kedvezőbb helyzetben látjuk magunkat".
    Balog Zoltán arra is kitért, hogy a kohéziós támogatásokból legnagyobb mértékben részesülő közép-európai tagállamok gazdasági mutatói ma felülmúlják nemcsak az EU, hanem az eurózóna átlagát is, "országaink az EU gazdasági növekedésének legfontosabb motorjai". A miniszter az európai válságjelenségek közé sorolta a társadalom elöregedését, a migrációt és a foglalkoztatáspolitikát. Mint mondta, Európa erejét abban látja, hogy a szuverenitásról, kultúráról alkotott különböző gondolkodásmódok valamilyen módon egymást tudják erősíteni.
    A konferencián mondott köszöntőjében Felix Unger, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke arról szólt, hogy a filozófusoknak, a tudósoknak és a politikatudomány szakembereinek össze kell fogniuk a jövő Európájáért. Hozzátette: hálózatokat, új ötleteket, mozgalmakat kell létrehozni napjaink problémái, mások mellett a migráció, a biztonság vagy az euró ügyének megoldására.
    Felix Unger felidézte, hogy a kontinens jövőképére fókuszáló Next Europe mozgalom a 2013-as európai parlamenti választások után nőtt ki, mert hiányoztak a megfelelő fórumok a téma átbeszélésére. Hozzáfűzte: Európa hatalmas értéket képvisel, még ha látunk is kedvezőtlen folyamatokat az Egyesült Királyságban vagy Hollandiában, és sokan elégedetlenek, a nagy többség azonban nem akarja feladni a közös európai értékeket.
    "Európát sokan egyfajta konföderációként láttatják, mások szerint ez nem lehetséges, de jó lenne elindulni egy megfelelő irányba. Kell egyfajta központi irányítás a főbb vonalak meghatározásához, de a nemzetállamok szintjén lehet a részleteket kidolgozni. Nem szabad az EU-ból kilépés mellett érvelni, az unión belül kell megállni a helyünket a globális világban" - fogalmazott Felix Unger.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó