Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: a nyugdíjasokat Gyurcsány és a baloldal verte át

2017-11-29 15:35:12

A nyugdíjasokat Gyurcsány Ferenc és a baloldal verte át, amikor elvettek a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat, hagyták elértéktelenedni a nyugdíjakat, azt ígérték nekik, hogy "nem lesz gázáremelés", aztán háromszorosára emelték a gáz árát - közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel.

    A kormánypárt arra reagált, hogy Varju László, a DK alelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: arra szólítják fel a Fideszt, hogy kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól, szerintük ugyanis átverték a nyugdíjasokat. Közölte: pár hete a sajtóban sorra jelentek meg a beszámolók arról, hogy a kormány nem vagy nem annyival emelte a nyugdíjakat, mint korábban ígérte.
    A Fidesz erre azt írta: "Gyurcsány Ferenc még most is átveri a nyugdíjasokat: az általa pénzelt Czeglédy-bűnszervezet többek között nyugdíjasok átverésével nyúlt le pénzeket, a DK elnöke mégsem a nyugdíjasok, hanem Czeglédy mellé állt".
    Kiemelték: a nyugdíjasok ma biztosak lehetnek abban, hogy az Orbán-kormány megőrzi a nyugdíjak értékét, ebben a hónapban megérkezett a nyugdíjkiegészítés, sőt Magyarország történetében először nyugdíjprémium is érkezik, amelynek összegét törvény rögzíti, és már zajlik a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványok kézbesítése is. A kormány a Gyurcsány-Czeglédy ügyben becsapott nyugdíjasok kárrendezéséről is gondoskodik - tették hozzá.