Gedeon napja van. | 2024.03.28

Novák Katalin: 2020-ra megújul a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor

2017-11-24 16:05:55

Teljesen megújul 2020-ra a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor a kormány által biztosított 26 milliárd forintos fejlesztési forrásból - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki, zánkai sajtótájékoztatóján. 

    Novák Katalin elmondta, hogy az 1970-es években épült táborok megújulnak, kapacitásuk pedig a korábbi kétszeresére nő, így 2020-ban már összesen 60 ezer gyermek töltheti a szabadidejét a két létesítményben.
    Az államtitkár előrelépésnek nevezte, hogy a tervek szerint 2019-től a hátrányos helyzetű régiókból érkezők utazási költségét állja majd a kormány.
    Kifejtette: a fonyódligeti Erzsébet-tábor teljesen megújul, új épületeket is húznak majd fel. Zánkán pedig minden meglévő lakóépület megújul és új közösségi terek jönnek létre, valamint fejlesztik a sportcsarnokot, a színháztermet, az éttermet és a konyhát, bővülnek a vízi sportolási lehetőségek. 
    A munkálatok a jövő év őszén kezdődnek és úgy zajlanak majd, hogy zavartalanul táborozhassanak a gyermekek - mondta.
    Novák Katalin hangsúlyozta: az Erzsébet-táborokat érintő program a magyar gyermekekről szól, akik 2012 óta egyre nagyobb számban vesznek részt a programokon. Idén 100 ezernél is több táborozó volt. 
    Hozzátette, az "ottalvós" táborokban évről évre 26 ezer gyermeket fogadnak, napközis táborban az idei esztendőben minden eddiginél több, mintegy 500 településen 60 ezer gyermek vett részt.
    Az államtitkár szólt arról is, hogy az idén, harmadik alkalommal kárpátaljai gyermekeket is fogadtak a táborban, és érkeztek Erdélyből, a Felvidékről és Délvidékről is, így összesen mintegy 2 ezer határon túli gyermek üdült az Erzsébet-táborokban, valamint 1200 fogyatékossággal élő gyermek töltötte itt a szabadidejét. 
    Novák Katalin elmondta azt is, hogy ötezer vendéget várnak majd az Erzsébet-karácsony elnevezésű rendezvényre, a visegrádi négyek (V4) - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - programja keretében pedig 25-25 gyermeket fogadnak a V4-országok nyolc egyházi iskolájából december közepén.