Gedeon napja van. | 2024.03.28

Élelmiszergyűjtést és véradást is szerveznek karitatív szervezetek Miskolcon

2017-11-23 20:34:59

Élelmiszergyűjtés és véradás szervezéséről számolt be közös sajtótájékoztatóján a Magyar Vöröskereszt és a Szimbiózis Alapítvány csütörtökön, Miskolcon.

    Grubert Roland a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének igazgatója megemlítette, hogy a november 27-ei véradók napja alkalmából több helyen várnak véradókat Miskolcon. 
    Hozzátette: a hét végén elkezdődnek adventi élelmiszergyűjtési akcióik, áruházakban és hipermarketekben gyűjtik a tartós élelmiszereket, mintegy háromezer rászoruló embert szeretnének segíteni az ünnepek előtt. 
    Az igazgató említést tett a "Szeretet sütigyárról" is, amely december elsejétől huszonharmadikáig üzemel majd. Tavaly ennek nagy sikere volt - mondta -, mintegy ötven közösség készített kalácsot, amelyet a borsodi megyeszékhely adventi vásárán lehetett megvásárolni. 
    Grubert Roland elmondta: idén is lesz cipősdoboz-akció, az ország legnagyobb "szeretetdobozát" szeretnék elkészíteni a Szent István téren, ahol mindenki elhelyezheti adományát.
    Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy támogatás segítségével sikerült lecserélniük speciális, mozgássérülteket is szállító buszukat. 
    Idén kétszáz miskolci diák látogathat el az alapítvány által működtetett Baráthegyi Majorságba, ahol élő betlehemet láthatnak, valamint az ott lakó, fogyatékkal élő emberek segítségével kipróbálhatják a majorság és az interaktív játszóvár elemeit - mondta az elnök.