Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: valószínűleg megmarad a jó kapcsolat Kínával

2017-11-23 10:44:12

Zimbabwénak valószínűleg a jövőben is megmaradnak a jó kapcsolatai Kínával - mondta Gyurácz Andrea Afrika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy kedden lemondott posztjáról az országot 37 éve vezető Robert Mugabe zimbabwei elnök, utóda Emmerson Mnangagwa, Mugabe korábbi alelnöke lesz. 

    Gyurácz Andrea felhívta a figyelmet arra, Kína roppant aktív Afrikában, így Zimbabwéban is. A Mugabe vezette Zimbabwe a 2008-as választás után lényegében elszigetelődött a nemzetközi pénzügyi világtól, és igazából az egyetlen pénzügyi forrása és finanszírozója Kína volt. 
    A szakértő hozzátette: Kína elég sok pénzt fektetett be az infrastruktúrába, vállalkozásokat nyitottak, ugyanakkor a kapcsolat nem volt problémamentes, Mugabe ugyanis 2009-ben hozott egy törvényt, amelyben kötelezett minden zimbabwei befektetőt, hogy a vállalkozása 51 százalékát fekete zimbabweieknek adja át. A törvény nyomán több kínai cég is kivonult az afrikai ország piacáról. 
    A Kínával való szoros kapcsolatot mutathatja azt is, hogy a katonai főnök éppen Kínából tért vissza a katonai puccs végrehajtására - mondta. Úgy összegzett, valószínűleg a jó kapcsolatok Kínával a jövőben is megmaradnak: Kína az egyetlen olyan finanszírozó, amely nem támaszt demokráciával, emberi jogokkal, környezetvédelemmel kapcsolatos igényeket.