Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: az iráni befolyás növekedése okozhatta a libanoni elnök ideiglenes lemondását

2017-11-23 09:15:00

A libanoni iráni, vagyis síita befolyás miatti aggodalom okán kényszeríthette ideiglenes lemondásra a szunnita Szaúd-Arábia Szaad Haríri libanoni miniszterelnököt - jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

    A szaúdi lépés azt követően történt, hogy úgy tűnik, Libanon újra felveszi a kapcsolatot az Irán által támogatott szíriai Aszad-kormánnyal, ugyanis Libanon november elején ismét nagykövetet küldött Damaszkuszba - közölte Szalai Máté.
    Elmondta: Libanonban egy síita, egy szunnita és egy keresztény közösség él együtt, amelyek folyamatosan küzdenek egymással és külső támogatókat keresnek.
    A szunnitákat Szaúd-Arábia, a síitákat pedig Irán támogatja, innentől pedig már nem csupán belpolitikai a konfliktus, hanem regionális - értékelt.
    Ebben a helyzetben következett be Haríri Szaúd-Arábiában bejelentett lemondása; az elemzések szerint a szaúdiak fogva tartották a Libanoni kormányfőt, aki csak Emmanuel Macron francia köztársasági elnök közbenjárására távozhatott először Párizsba, majd szerdán a libanoni fővárosba, Bejrútba, ahol a libanoni köztársasági elnök nem fogadta el a lemondását - magyarázta a kutató.
    Az elemző szerint ugyanakkor Szaúd-Arábia annak ellenére sem tervez közvetlen beavatkozást Libanonban, hogy felszólította az állampolgárait az ország elhagyására. Egyes hírek arról szólnak, hogy a Libanon, illetve a Hezbollah ellen több háborúban harcoló Izraelt kívánta rávenni erre - mondta Szalai Máté.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó