Gedeon napja van. | 2024.03.28

Tuzson Bence: a magyarok összefognak, hogy a kormánnyal együtt felléphessenek a Soros-tervvel szemben

2017-11-16 09:35:00

Ha egy terv veszélyezteti Magyarország jövőjét, biztonságát, akkor a magyar emberek összeállnak, hogy a kormánnyal együtt felléphessenek ellene - hangoztatta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. 

    Tuzson Bence felidézte: november 10-éig kapták meg az emberek a nemzeti konzultáció kérdőívét, és már 1,1 millióan ki is töltötték azt, vagyis nagyon nagy az érdeklődés. A magyarok jól látják, hogy ha az országot érintő sorskérdésről van szó, arról, hogy mi lesz az ország jövője, akkor ebben a kérdésben állást kell foglalni - mondta. 
    Szólt arról is, hogy telefonos tájékoztató kampányt is indítanak a nemzeti konzultációról; ezt azzal indokolta, hogy szükséges a magyar emberek folyamatos tájékoztatása a fontos történésekről. Az országjárásról pedig azt mondta, ezekből a fórumokból tudják leszűrni, helyes úton járnak-e. 
    Az államtitkár furcsának nevezte, hogy miközben a Soros-tervvel szembeni fellépéssel, a migrációval kapcsolatban az emberek egyetértenek, a politikai pártok nem alakítottak ki nemzeti egységet. Mint mondta, a Fidesz-KDNP-nek nagyon határozott álláspontja van ebben az ügyben, a kormány pedig ennek megfelelően megtette a szükséges lépéseket a határvédelemmel kapcsolatban, ugyanakkor a többi jobb- és baloldali párt arról beszél, nincs is Soros-terv, illetve nem olyan lényeges a migráció kérdése. 
    Indokolt lenne, hogy ilyen fontos kérdésben a politikai pártok is odaálljanak a kormány mögé, a magyar emberek mellé, "mert együttesen tudunk csak nagyon határozottan fellépni" - jelentette ki Tuzson Bence.