Gedeon napja van. | 2024.03.28

Útjára indult a közmédia archívumának médiatörténeti fotóit bemutató vándorkiállítás

2017-11-15 19:25:00

Útjára indult a rádió és televízió történetét, ikonikus pillanatait, épületet bemutató vándorkiállítás; a fotók először a 111 éves születésnapi hetét tartó Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola épületében tekinthetők meg.

    Tillinger Péter, az intézmény igazgatója szerdán, a megnyitón újságíróknak elmondta, a kiállítást egyszerre illesztették be az évfordulós ünnepségekbe és a tanmenetbe, hiszen énekórán korabeli zenei betétekkel színezve nézik meg a régió televíziós, rádiós eszközöket a diákok.
    Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere az MTI-nek kiemelte: az 1906-ban átadott szecessziós épület - 5-600 millió forintba kerülő - felújításának három üteme közül kettőt már elvégeztek; a munkálatok eredményeként jöttek létre olyan terek, amelyekben ehhez hasonló kiállításoknak adhat otthont az iskola.
    A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) korábbi tájékoztatása szerint a Hogy volt?! - Pillanatképek a magyar közmédia történetéből című kiállítás az egykori Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda múltjából mutat be számos emblematikus mozzanatot és médiatörténeti kuriózumot.
    A kiállítással a szervezők azt szeretnénk elérni, hogy a tizenévesek tisztában legyenek a ma már mindennapos tevékenységnek számító televíziózás, rádióhallgatás kezdeteivel és ezek korai eszközeivel, valamint a műsorok "születésének" helyszíneivel.
    A médiatörténeti képek között megtalálhatók azok az 1958-ban készült fotók, amelyek a Magyar Televízió rendszeres próbaadásainál használt egyik közvetítő kocsit és a kamerákat ábrázolják. Bemutatják a Kossuth Rádió 1968-as új műszerszobáját és egy 1953-as felvételen a Magyar Távirati Iroda akkor felavatott székházának egyik munkaszobáját is.
    A kiállításon a diákok megtekinthetnek korabeli készülékeket ábrázoló felvételeket, például egy 1957-es fotót az Orion gyár akkori újdonságával. Látható lesz a Magyar Televízió 1958-as első monoszkópjáról készült fotográfia is.
    Az egykori legendás sportriporter, Szepesi György több fotón is látható: egy 1952-es felvételen a Magyar Rádió mikrofonja mögött közvetít egy mérkőzést, míg egy 1980-ban készült képen a labdarúgó világsztárt, Pelét kíséri a Népstadionban.
    Az anyagban szerepel egy 1959-ben készült fénykép, amelyen a kor gyereksztárja, Kovács Eszti, a rádióból közismert A pancsoló kislány című dal énekese látható felvétel közben az egykori Hanglemezgyártó Vállalat stúdiójában.
    A kiállításon mindezek mellett a korszak hírességeit ábrázoló képek is megtekinthetők, például Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán színművészek, Czigány György zongoraművész, Kodály Zoltán zenetudós vagy Karinthy Ferenc író.
    A képeket januártól több budapesti oktatási intézményben állítják majd ki. A kiállítást befogadó iskolák lehetőséget kapnak arra, hogy az MTVA kiállítóközpontjába, valamint a rádió- és televízió-történeti múzeumba kedvezményesen ellátogathassanak a diákjai.