Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó Péter kifejezte a magyar kormány együttérzését az iráni külügyminiszternek

2017-11-14 15:14:29

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kifejezte a magyar kormány együttérzését a több száz halálos áldozatot követelő földrengés miatt Javad Zarif iráni külügyminiszternek.

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden azt közölte az MTI-vel, hogy Szijjártó Péter telefonon egyeztetett az iráni külügyminiszterrel. A magyar tárcavezető kifejezte a magyar kormány együttérzését a földrengés miatt, amelynek több száz halálos áldozata és több ezer sérültje van, és amely több tízezer ember otthonát rombolta le. 
    Javad Zarif tájékoztatást adott a mentési munkálatok állásáról, az erőfeszítéseket közvetlenül az elnök irányítja - írták.
    Az Irán és Irak határvidékén vasárnap éjszaka bekövetkezett, 7,3-es erősségű földrengésnek több mint négyszáz halálos áldozata van, a sérültek száma meghaladja a hatezret.
    A KKM tájékoztatása szerint továbbá a külügyminiszterek egyeztettek az iráni nukleáris megállapodás jövőjével kapcsolatos helyzetről is. Szijjártó Péter megerősítette, hogy a magyar kormány szerint ez a megállapodás rendkívül fontos pillére a globális biztonságnak és békének, valamint a közel-keleti stabilitásnak, és biztosította iráni kollégáját arról, hogy Magyarország az EU tagjaként mindent meg fog tenni a megállapodás további alkalmazásáért.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó