Emma napja van. | 2024.04.19

Fidesz-kongresszus - Megkezdődött a tanácskozás

2017-11-12 11:28:00

Megkezdődött a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusa vasárnap délelőtt Budapesten, a Hungexpón.

    Az egész napos tanácskozást Védjük meg Magyarországot! jelszóval tartják.
    A Himnusz hangjai után Tarlós István főpolgármester Budapest nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd a városvezetés és a kormány 2010 óta elért közös eredményeit összegezte. Mint mondta, főpolgármesterként több tucat súlyos problémát örökölt elődjétől, azonban a kormány és a főváros együttműködése révén ezek közül rengeteget - köztük a budapesti közösségi közlekedés súlyos problémáit - sikerült megoldani.
    Megjegyezte, a Fidesz és a főváros kapcsolata nem volt mindig súrlódásmentes, azonban ő a kormánypárt mellett áll. Ezt egyebek mellett a megvalósított beruházásokkal, továbbá a Fidesz értékrendjével - egyebek mellett a nemzetállami értékek, a klasszikus családmodell, a határon túli magyarság védelmezésével - fejtette  ki.
    Ezután Nagy Gábor Tamás, a mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottság elnöke, I. kerületi polgármester arról tájékoztatott, hogy a kongresszusi küldöttek száma 1619.
    Levezető elnöknek Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselőt és Kocsis Máté budapesti elnököt választották meg a küldöttek.
    Selmeczi Gabriella azt mondta, a Fidesz történetének legnagyobb kongresszusát tartják.
    A Fidesz alapszabálya szerint kétévente kell tisztújító kongresszust rendezni.
    A legutóbbin, 2015 decemberében újraválasztották a párt elnökévé Orbán Viktor kormányfőt, alelnöknek pedig Pelczné Gáll Ildikót, Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot választották meg a küldöttek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó