Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a szociális ágazatban dolgozók lelki egészségének megőrzését

2017-11-12 11:06:00

A kormány az idén egymilliárd forinttal támogatja a szociális ágazatban dolgozók lelki egészségének megőrzését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága vasárnap az MTI-vel.

    A szociális munka napján kiadott közleményben ismertetik: a támogatás révén a következő három évben országszerte 15 ezren vehetnek részt személyiségfejlesztő foglalkozásokon. Egyenként 7 alkalommal, 30 órában lesz lehetőség a részvételre. 
    A közlemény hangsúlyozza: megújul a szociális ágazat képzési, továbbképzési programja, erre 12 milliárd forintot fordít a kormány. A projekt célja, hogy visszaadják a szakma rangját, valamint biztosítsák a szakmai megújulás lehetőségét, az innovációt és a perspektívát az ágazatban dolgozóknak.
    A következő öt évben pedig összesen 400 milliárd forintot szán a kormány a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszer fejlesztésére - ismertették.
    Az Emmi közleménye felidézi, az Országgyűlés tavaly decemberben döntött arról, hogy november 12-ét a szociális munka napjává nyilvánítja, és ez a nap munkaszüneti lesz az ágazatban dolgozóknak. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg mintegy 93 ezren dolgoznak. 
    A kormány kiemelt célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassa az ágazat dolgozóit - hangsúlyozták, jelezve: 2018-ra az átlag bruttó kereset 60-62 százalékkal emelkedik az ágazatban a 2013-as bérekhez képest, az átlag bruttó bér a szociális szférában 2017-re 212 ezer forintra emelkedett, jövőre pedig 233 ezer forintra nő.