Gedeon napja van. | 2024.03.28

Vizsgálja egyes szélsőséges mozgalmak tevékenységét a nemzetbiztonsági bizottság

2017-11-09 11:19:23

A szélsőséges, illetve paramilitáris fegyveres mozgalmak és az azeri pénzmozgások ügyében továbbra is sok a kérdés, ezért ezek a témák az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának következő ülésein is napirenden lesznek - mondta a testület csütörtöki, részben zárt ülése után Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke.

    Kifejtette: tisztázni kell, hogy a Nemzeti Arcvonal, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Nemzeti Betyársereg milyen, a jogállamot veszélyeztető tevékenységet folytat. Molnár Zsolt elmondta, a bizottsági ülésen a Belügyminisztériumtól és a nemzetbiztonsági szolgálatoktól is zéró toleranciát kért minden, a demokratikus jogállamot veszélyeztető szervezet ellen. A következő ülésre pedig meghívták Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, Ásotthalom polgármesterét, hogy elmondja, mi a szerepe a mozgalmakban.
    Az azeri pénzmozgások ügyében Matolcsy György jegybankelnöktől és Tállai Andrástól, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárától várják, hogy elmondják, mi történt a Magyarországra érkezett kilenc milliárd forinttal, s mit tesznek a bankok működésének átláthatóságáért, a pénzmosás megakadályozásáért.
    Szóba került a nyolc éve Magyarországra érkezett guantánamói fogoly ügye is. Erről a bizottság elnöke azt mondta: az egykori fogoly jelenleg is Magyarországon tartózkodik, s bár integrációja nem megfelelő, a szolgálatok teszik a dolgukat.
    Molnár Zsolt beszámolója szerint a kormánypárti többség "botrányos módon" leszavazta a nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét. 
    Az indítvány egyik előterjesztőjeként Demeter Márta (LMP) az ülés előtti sajtótájékoztatóján azt mondta, sok ügy van, amely megkérdőjelezi mennyire működnek pártatlanul és objektíven a szolgálatok, ezért indokoltnak tartják az azok feletti hatékonyabb parlamenti és független ellenőrzését. Hozzátette, maga a nemzetbiztonsági bizottság sem működik megfelelően, mert a fideszes képviselők rendszeresen "elszabotálják" a munkát, ezért paritásossá alakítanák a testületet.
    Az LMP úgy véli, a titkos információgyűjtést is a kormánytól független szerv alá kellene helyezni. 
    Mirkóczi Ádám, a bizottság jobbikos tagja az LMP-s javaslat kapcsán azt mondta: támogatja, hogy ezekben a kérdésekben parlamenti vita legyen, ezzel együtt úgy vélekedett "sok hajmeresztő" dolog van az indítványban. Példaként kiemelte, nem hisz abban, hogy létrejöhet egy valóban független ellenőrző testület, hiszen őket is valakik kinevezik, s valakik utasítják majd.
    Emellett kiemelte: ellenzéki politikusként sem támogatja a nemzetbiztonsági bizottság paritásossá tételét, ugyanis  "hiszterizált politikai helyzetben" ez ellehetetlenítené a testület munkáját. Ráadásul mivel a nemzetbiztonsági szervek vezetésében is felelőssége van a kormánynak, így a bizottsági kormánytöbbségnek is viselnie kell a felelősséget - jegyezte meg.
    A fideszes Németh Szilárd azt mondta, a nemzetbiztonsági bizottságban kizárólag komoly és szakmai javaslatokkal foglalkoznak, korábban a zárt ülésen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is kiemelte: "pletykák, mendemondák" nem tartoznak a testületre.
    A kormánypárti politikus az LMP javaslatát "választási kampányagnak" nevezte, s azt javasolta, azt tárgyalják meg az LMP-n belül, és ne próbálják az általuk képviselt Soros-szervezetek alá "bejátszani" az ország nemzetbiztonsági ügyeit.