Emma napja van. | 2024.04.19

Csökkenek a tőzsdei indexek

2017-11-08 09:24:00

A befektetők érdeklődése változatlanul a folyamatban lévő harmadik negyedéves tőzsdei eredmény-beszámoló közzétételeire irányul. Szerdán többek között az Unicredit, a Marks&Spencer, a Persimmon és az E.On negyedéves eredménye lehet hatással az indexek alakulására.

    A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,05 százalék, a frankfurti DAX index 0,16 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,08 százalék gyengüléssel indulhat neki a szerdai tőzsdenapnak.
    Kedden indexcsökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdék, elsősorban vállalati eredmény-beszámolók hatására. A kiskereskedelmi ágazat bizonyult az egyik legnagyobb vesztesnek, a kevés erősödő részvény pedig főként az olaj- és gázipari cégek közül került ki.
    A pán-európai Stoxx 600 index 0,39 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,49 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,56 százalékkal zárt alacsonyabban. Londonban 0,65 százalék, Frankfurtban 0,66 százalék volt az indexcsökkenés, Párizsban 0,48 százalékkal, Madridban 0,83 százalékkal, Milánóban 0,18 százalékkal csökkent a fő árfolyammutató.
    Az amerikai piacokon profitkivétel vitte lejjebb kedden az árfolyamokat a hétfői indexrekordok után, bár a DJIA-30 index zárásra így is pozitív értéket vett fel, ami újabb rekord lett. A DJIA-30 index 0,04 százalékkal erősödött, az S&P-500 index 0,02 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,27 százalékkal csökkent. Az amerikai piacokon a médiacégek részvényei vezették az erősödést, a legnagyobb vesztesek pedig a pénzügyi ágazatból kerültek ki. 
    A szerdai globális tőzsdenap vegyes indexekkel indult az ázsiai piacokon. A kínai export a vártnál kisebb mértékben nőtt októberben, a tőzsdeindexek pedig vegyesen alakultak: Sanghaj 0,02 százalékkal emelkedett, Hongkong 0,04 százalékkal csökkent. A tokiói tőzsde 0,11 százalékkal zárt alacsonyabban, a szöuli pedig 0,27 százalékkal emelkedett.
    Az olajár csökkent szerdán, miután a kínai olajimport egy éve a legalacsonyabb szintre csökkent októberben. A Brent nyersolaj ára 0,52 százalékkal 63,36 dollárra, a WTI 0,54 százalékkal 56,89 dollárra ment le hordónként. Az olajár így is a hétfőn elért két és fél éves csúcs közelében tartózkodik annak köszönhetően, hogy a piac tartósnak ítéli az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők önkéntes termeléskorlátozó vállalását.
    Az arany ára kissé emelkedett, a dollár árfolyama csekély mértékben csökkent. A határidős piacon az arany legközelebbi kontraktusának a jegyzése 0,15 százalékkal unciánként 1277,71 dollárra ment fel. Az eurót 0,03 százalékkal jegyezték erősebben 1,1591 dolláron.