Emma napja van. | 2024.04.19

Nyitrai: jelentős közösséget érint a jelnyelv használata

2017-11-05 12:30:40

Magyarországon több mint 60 ezer hallássérült és több mint 10 ezer siker ember él, így jelentős közösséget érint a jelnyelv használata - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap az MTI-nek.

    A fideszes országgyűlési képviselő abból alkalomból nyilatkozott, hogy az Országgyűlés november 9-ét a magyar jelnyelv napjává nyilvánította.
    Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: Magyarország alaptörvénye is említi a jelnyelvet mint fontos kulturális és közösségformáló erőt. Ezért is tartották fontosnak, hogy legyen a jelnyelvnek napja Magyarországon - tette hozzá.
    Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés a héten egyhangú szavazással támogatta a magyar jelnyelv napjáról szóló javaslatot. Felidézte, hogy a parlament 2009. november 9-én fogadta el a magyar jelnyelvről és a jelnyelv használatáról szóló törvényt.
    Nyitrai Zsolt elmondta: a javaslatot közösen nyújtották be képviselőtársával, Tapolcai Gergellyel (Fidesz), aki a magyar Országgyűlés első siket, jelnyelven kommunikáló képviselője. A Fidesznek az Európai Parlamentben is van siket képviselője, Kósa Ádám az első európai parlamenti siket képviselő - tette hozzá.
    Jelezte azt is, hogy a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége ebben az évben ünnepli fennállásának 110. évfordulóját.