Emma napja van. | 2024.04.19

A Mol fékezheti a piacot az elemzők szerint

2017-11-03 08:50:00

A kedvező nemzetközi hangulat támogathatja, a Mol eredményei pedig lefelé húzhatják a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexét az MTI-nek pénteken nyilatkozó elemzők szerint.     

    Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a pozitív nemzetközi hangulat támogathatja a magyarországi piacot pénteken. 
    A Molra érdemes odafigyelni, amely a vártnál gyengébb adatokról számolt be csütörtökön a harmadik negyedéves jelentésében - mutatott rá az elemző. Szerinte az olajipari társaság "kissé megakaszthatja a részvénypiacot", a többi 
blue chip, azaz nagy forgalmú papír értéke azonban inkább emelkedhet vagy stagnálhat. 
    Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, azonban a Mol csalódást keltő számai miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken - vélekedett az MTI-nek eljuttatott elemzésében Varga Zoltán, az Equilor elemzője. 
    Varga Zoltán szerint csökkenhet az OTP árfolyama is, "a bankpapír napok óta szenved, miután 11 ezer forint közelében új történelmi csúcsot állított be".
    A Magyar Telekom árfolyamában sem számít az elemző emelkedésre, ellenben a Richter esetében pénteken is folytatódhat a csütörtöki kedvező irányú mozgás.
    Mindkét elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy pénteken délután fél kettőkor teszik közzé az átfogó amerikai munkaerőpiaci adatokat, amelyek alapvetően befolyásolhatják a devizapiaci és részvénypiaci árfolyammozgásokat.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 538,22 pontos, 1,36 százalékos emelkedéssel, 40 149,86 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön. A Mol 99 forinttal, 3,09 százalékkal 3300 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,60 százalékkal 10 715 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 464 forintot ért, forgalma 296,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,11 százalékkal 6790 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó