Emma napja van. | 2024.04.19

Varga: a kormány elvárja és támogatja a vállalatok társadalmi felelősségvállalását

2017-11-02 13:25:00

A kormány nemcsak elvárja a vállalatok társadalmi felelősségvállalását, hanem kész arra is, hogy támogatást nyújtson ahhoz, ami az előző és az új CSR stratégia (társadalmi felelősségvállalás - Corporate social responsibility) kialakításában is megmutatkozott - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság díjátadóján, ahol a felelős foglalkoztatókat díjazták négy kategóriában. 

    Varga Mihály arra is kitért, hogy a  második CSR Cselekvési Terv is a gazdaságfejlesztésre, az esélyegyenlőségre és a környezetvédelemre fog koncentrálni, s közben kiemelten figyel többek között a fiatalok foglalkoztatásának az elősegítésére és a mikro, illetve a kis és közepes vállalkozásokra.
    A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország az elmúlt évek munkájának eredményeként igen jó eséllyel vesz részt a regionális és az európai gazdasági versenyben. Mint mondta, 2010 óta sikerült megteremteni a fenntartható gazdasági növekedés feltételeit.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó