Auguszta napja van. | 2024.03.29

Harmincéves lesz a Vasárnapi Újság

2017-10-30 10:41:00

November 1-én lesz harmincéves a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsora - hangzott el a rádió hétfői adásában.

    A műsorban Nagy Katalin, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője elmondta, 1987. november 1-én indult a műsor, amelynek alapító főszerkesztője Győri Béla volt.
    Annak idején hétvégén nem voltak napilapok, sőt hétfőn pedig a televízióban volt adásszünet. Így indult el a kezdetben főként külpolitikai híreket tartalmazó Vasárnapi Újság. 
    Nagy Katalin az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, most is a legfontosabb szempont, hogy a konzervatív értékrendet maguknak valló embereknek szóljon a Vasárnapi Újság. Arra kell törekedni, hogy ne politikailag korrekt módon szólaljon meg, hanem a valóságnak és a tényeknek megfelelően beszéljen a műsor - tette hozzá.