Andrea napja van. | 2024.04.18

Bravúr! A Nitra is fejet hajtott a Kazincbarcika előtt

2017-10-28 19:31:00

Nagy bravúrt aratott a VRC Kazincbarcika szombat délután a VKP Bystrina SPU Nitra ellen a MEVZA Kupa 2. tornáján: a szlovák bajnokot Nyitrán sikerült megvernie 3-1-re Daniel Oravec legénységének, közel kétórás küzdelem után!

Ugyanazt a kezdőt küldte pályára Daniel Oravec vezetőedző, mint a Mladost Ribola Kastela ellen – a pénteki meccsét a borsodi csapat két sima és egy szoros szettben nyerte 3-0-ra, és csütörtökön a házigazdák is legyőzték ilyen arányban a Kastelát. Gebhardt Norbert nem léphetett pályára, az egyik délelőtti edzésen kisebb bokasérülést szedett össze.

Fej-fej mellett haladtak a csapatok, így az első technikai szünetnél a hazaiak vezettek eggyel, míg a másodikhoz érve már kétpontos volt a VRCK előnye. A hazaiak főleg Mészáros Dömötört nyitották, aki jól állta a sarat, emellett a pontszerzésben is jeleskedett, akárcsak Szabó Dávid. A végjátékban a Kazincbarcika ment két ponttal (18-20), majd zsinórban jött öt vendég poén. Oravec időkérése után rendezték soraikat Szabóék, akik nagy csatában behúzták az elsőt (25-27, 0-1).

A győztes csapat! Köszönjük a fotót Serák Gabriellának.

A Nitra alaposan felszívta magát, kemény támadásokkal és nagy blokkokkal igyekezett kedvét szegni a vendég csapatnak. Ez csak részben sikerült (18-12), mert Banai Mátéék folyamatosan zárkóztak (21-18), és az egyenlítés is összejött a 21. pontjuk megszerzésével. A hajrában azonban ismét jól működött a nyitraiak sáncmunkája, és egyenlítettek (25-23, 1-1).

A Nitra ezidáig 13 pontot szerzett csak blokkból, míg a VRCK négyet. A harmadik szettre azonban megtalálták az ellenszert Vlado Milevék, hozták is ezt a játékrészt. A szlovákok egyetlen sáncot sem tudtak “kiosztani”, ellenben Juhász Péterék megduplázták blokkjaik számát. Blázsovics Péter kezdett Milev mellett szélütőben, és a fiatal ütővel a soraiban a VRCK-nak gyorsan sikerült négypontos előnyt kiharcolnia (2-6), és ezt végig megtartva – olykor pedig növelve – sikerült ismét előnybe kerülnie (20-25, 1-2).

Nem változtatott Oravec a negyedik felvonásra, Carlos Páez igyekezett üttetni mindenkit, de így is Szabó kapta messze a legtöbb labdát – a csapatkapitány pedig minden másodikat értékesítette is. Ezúttal viszont a Kazincbarcika ment az eredmény után (16-10), de a kék-sárgák 24-nél utolérték ellenfelüket, és óriási izgalmak után megnyerték a játszmát, és nem kis meglepetésre a mérkőzést is (29-31, 1-3).

Begyűjtötte tehát mind a hat pontot a VRCK a nyitrai tornán, miután a horvát bajnokság ezüstérmese után a szlovák aranyérmest is legyőzte! Sikerének köszönhetően pedig feljött a tabella 5. helyére!

MEVZA KUPA, NYITRAI TORNA, 3. MÉRKŐZÉS
VKP Bystrina SPU Nitra – VRC Kazincbarcika 1-3 (-25, 23, -20, -29)
Nyitrai Sportcsarnok, 300 néző. V.: Miklosic, Seifried.
Nitra: Ogurcak 6, Hornik 8, Rehák 18, Menner 19, Kasper 7, Zatko 3. Csere: Malina (liberó), Hupka (liberó), Százvai, Wawrzynczyk 3, Macuha, Porubsky 2. Vezetőedző: Marek Kardos.
VRCK: Páez 4, Milev 15, Banai 9, Szabó D. 26, Mészáros 8, Juhász 10. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Dudás (liberó), Kozsla, Toronyai, Blázsovics 4, Árva. Vezetőedző: Daniel Oravec.
Az eredmény alakulása, I. szett: 3-2, 8-7, 12-12, 14-16, 20-20. II. szett: 3-2, 8-6, 13-11, 16-11, 21-21. III. szett: 2-3, 2-8, 7-11, 12-16, 13-22. IV. szett: 4-3, 8-5, 12-8, 16-10, 24-23.

Marek Kardos: Túl sokat hibáztunk, amit a jól játszó kazincbarcikaiak kihasználtak. Gratulálok ellenfelünknek.

Daniel Oravec: Nagyon régen játszott ilyen hőfokú mérkőzést a VRCK, ez igazi röplabda volt! Végig harcoltunk, akartuk a győzelmet, és a végjátékokban sem remegtünk meg. Nagy gőzelem ez a szlovák aranyérmes ellen.

(Forrás VRCK)