Auguszta napja van. | 2024.03.29

Újpestre látogat a listavezető Videoton

2017-10-27 11:10:00

A listavezető Videoton az Újpest otthonába látogat a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában.

    A két csapat a harmadik fordulóban 2-2-es döntetlent játszott Felcsúton úgy, hogy a 86. percig a lila-fehérek 2-0-ra vezettek, azonban a fehérváriak Marko Scepovic és Anel Hadzic góljaival egyenlítettek.
    "Az Újpest ellen sosem könnyű futballozni, veszélyes, támadófocit játszanak, és főleg hazai környezetben nagyon szervezettek. Legutóbb a Puskás Akadémia ellen is végig domináltunk, de csak az utolsó percekben sikerült megszereznünk a győzelmet. Hasonlóan kiélezett meccsre számítok szombaton az Újpest ellen" - idézte a Videoton honlapja Stopirát, a csapat zöld-foki válogatott védőjét.
    A találkozót a Videoton várja jobb formában, ugyanis legutóbbi három bajnokiján hét pontot gyűjtött, míg a fővárosiak ugyanebben az időszakban nyeretlenek maradtak.
    A Magyar Kupa hétközi fordulójában a legnagyobb meglepetést a Ferencváros okozta, ugyanis a sorozat legutóbbi három kiírásának győztese már a 64 között búcsúzott a másodosztályú Kisvárdával szemben. Thomas Doll csapata a sereghajtó Mezőkövesd otthonában köszörülheti ki a csorbát, erre jó esélye is van, mivel a borsodiak a második forduló óta képtelenek nyerni, igaz, a múlt héten - már az új vezetőedző, Kuttor Attila irányításával - pontot szereztek a Paks vendégeként.
    A címvédő Budapest Honvéd Balmazújvárosban lép pályára: a kispestiek idegenben több pontot szereztek, mint a Bozsik Stadionban, s most az utolsó előtti hajdúságiak otthonában is esélyesebbek. Elképzelhető, hogy a találkozón visszatér a kétszeres gólkirály francia Adamo Coulibaly, akinek szerződtetését csütörtökön jelentette be a balmazújvárosi klub.

    OTP Bank Liga, 14. forduló:
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Budapest Honvéd 15.30, v.: Vad II
Újpest FC-Videoton FC 15.30, v.: Solymosi
Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 15.30, v.: Pintér
Debreceni VSC-Paksi FC 15.30, v.: Bognár
Swietelsky Haladás-Diósgyőri VTK, Sopron 15.30, v.: Karakó
Puskás Akadémia FC-Vasas FC 17.45, v.: Farkas Á.
    
    A tabella:
 1.  Videoton FC                 13  8   4   1    27-14  28 pont
 2.  Ferencvárosi TC             13  7   5   1    27-13  26
 3.  Debreceni VSC               13  6   4   3    20-10  22
 4.  Vasas FC                    13  6   1   6    19-23  19
 5.  Budapest Honvéd             13  5   4   4    21-22  19
 6.  Diósgyőri VTK               13  5   3   5    24-23  18
 7.  Paksi FC                    13  4   6   3    20-20  18
 8.  Puskás Akadémia             13  4   3   6    17-21  15
 9.  Újpest FC                   13  3   6   4    16-17  15
10.  Swietelsky Haladás          13  3   2   8    11-24  11
11.  Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   13  2   4   7    16-19  10
12.  Mezőkövesd Zsóry FC         13  2   4   7    15-27  10