Gedeon napja van. | 2024.03.28

A francia elnök nem kívánja kioktatni az emberi jogokból egyiptomi kollegáját

2017-10-24 19:30:00

Emmanuel Macron francia államfő kedden kijelentette, hogy nem akarja kioktatni az emberi jogokból Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt.

    "Hiszek az államok szuverenitásában, és nem fogadom el, hogy egy vezető kioktasson arról, hogyan kell a hazámat kormányozni, ezért én sem oktatok ki másokat" - mondta egy újságírói kérdésre válaszolva a francia államfő egyiptomi kollegájával - a munkaebédjük után - tartott közös sajtótájékoztatóztatójukon a francia elnöki hivatalban.
    "Az emberi jogok kérdését Párizsban lehet összefüggéseiből kiragadva kezelni, de én Egyiptommal összefüggésben kezeltem. Tisztában vagyok azzal a biztonsági vonatkozással, amellyel esz-Szíszi szembesül, és számára a kihívás a hazája stabilitása, a terrorista mozgalmak és a vallási fundamentalizmus elleni küzdelem. Ebben a környezetben kell kormányoznia, nem lehet ettől elvonatkoztatni" - tette hozzá Emmanuel Macron, akit az egyiptomi elnök látogatása előtt több jogvédő szervezet is felkért arra, hogy nyilvánosan emeljen szót az emberi jogok "katasztrofális" helyzete miatt Egyiptomban.
    Emmanuel Macron, aki hivatalba lépése óta először fogadta egyiptomi kollegáját, a sajtótájékoztatón ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni küzdelmet "mindenképpen a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásával" kell folytatni.
    A francia elnök környezete azt is tudatta, hogy a közel egyórás megbeszélésen a francia elnök szóba hozott mintegy 15 konkrét, újságírókat, jogvédőket, emberi jogi aktivistákat érintő, az emberi jogokat sértő eseteket.
    Emmanuel Macron nyilvánosan azonban elsősorban "a Franciaország és Egyiptom közötti "szoros együttműködésre" és a partneri viszonyra hívta fel a figyelmet.
    "Franciaország Egyiptom mellett áll, mivel egy baráti ország biztonsága a mi saját biztonságunkat is jelenti" - fogalmazta meg Párizs stratégiáját röviden a francia elnök, aki Egyiptomra mint a közel-keleti terrorizmus elleni legfőbb bástyájára tekint.  
    "Az egyiptomi nép visszautasít minden erőszakos gyakorlatot vagy diktatúrát vagy az emberi jogok eltiprását, de én 100 millió emberért vagyok felelős egy olyan régióban, amelyet a szélsőségeseknek majdnem sikerült olyan hellyé alakítaniuk, ahonnan a terrorizmust az egész világba exportálhatják" - mondta az egyiptomi elnök. "Az erőszak ellen vagyunk és az emberi jogokért" - tette hozzá, és visszautasította azokat a jogvédő szervezetektől érkező vádakat, miszerint az egyiptomi hatóságok "kínzásokat" követnének el a börtönökben. 
    Több jogvédő szervezet is azzal vádolta meg Párizsban Abdel-Fattáh esz-Szíszit, hogy személyesen felelős "az évtizedek óta legmélyebb emberi jogi válságért Egyiptomban". A Human Rights Watch, az Amnesty International vagy a Riporterek Határok nélkül rendszeresen tömeges letartóztatásokról, halálos ítéletekről, a homoszexuálisok üldözéséről és börtönbeli kínzásokról számolnak be. 
    A találkozón a mindkét fél által kiválónak ítélt kétoldalú kapcsolatok is szóba kerültek. Az elmúlt két évben Kairó és Párizs több mint 6 milliárd eurós fegyverüzletről írt alá szerződéseket, amelynek értelmében Kairó 24 darab Rafale típusú vadászgépet, egy multifunkcionális FREMM fregattot és a hozzájuk kapcsolódó fegyverzetet, egyebek mellett az MBDA cég által gyártott rakétákat, valamint két Mistral hadihajót is vásárolt Párizstól. Kedden a francia kormány jelezte, hogy további 12 Rafale eladásáról is tárgyalások folynak.