Auguszta napja van. | 2024.03.29

A szerb védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok nyomást gyakorol Szerbiára

2017-10-24 12:17:41

Minden eddiginél súlyosabb nyilvános nyomásgyakorlásnak nevezte Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter azt, hogy Brian Hoyt Yee, az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára kijelentette: az európai uniós tagságra törekvő Szerbia és a hozzá hasonló országok nem egyensúlyozhatnak a Kelet és a Nyugat között, hanem egyértelmű üzenetet kell küldeniük arról, hová tartoznak.

    Brian Hoyt Yee ezzel Szerbia utóbbi évekbeli külpolitikájára utalt, amely lényegében úgy lehet összefoglalni, hogy Belgrád nem kíván választani a Kelet és a Nyugat között, az ország stratégiai célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése, mindazonáltal nem kívánja megszakítani az Oroszországgal fenntartott hagyományosan jó és baráti viszonyt. Mindeddig sem Brüsszel, sem Washington nem kérte azt nyíltan a nyugat-balkáni országtól, hogy szakítsa meg kapcsolatát Moszkvával, és választás elé sem állította.
    A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint az amerikai politikus úgy vélekedett: az uniós tagságra törekvő országoknak választaniuk kell, és ezt a stratégiai döntést a hivatalos politika részévé kell tenniük, ahogyan az korábban Horvátország és Montenegró esetében történt. "A tetteknek erősebbeknek kell lenniük a szavaknál, egyértelmű üzenetet kell küldeni" - húzta alá. Szerinte fontos, hogy Belgrád hogyan mutatja ki elkötelezettségét, mert ezt az országot a nemzetközi közösség érdeklődéssel figyeli.
    Az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: az orosz és az európai Balkán-elképzelések eltérnek egymástól. Véleménye szerint míg Oroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy a térség gyenge és megosztott legyen, az Európai Unió erős és integrált régiót szeretne.
    A helyettes államtitkár kétnapos látogatásra érkezett hétfőn Belgrádba, ahol részt vett egy belgrádi gazdasági fórumon, és a Szerbiára vonatkozó kijelentései ott hangzottak el. A politikus kedden találkozik a szerb köztársasági elnökkel, valamint a miniszterelnökkel, és feltételezhetően ismét szóba kerül Szerbia egyensúlyra törekvő politikája.
    Aleksandar Vulin védelmi miniszter viszont még Hoyt Yee belgrádi tárgyalásai előtt hangot adott véleményének. Szerinte Brian Hoyt Yee kijelentése egyáltalán nem diplomatikus, és nyílt nyomásgyakorlásnak számít. Aláhúzta: Belgrádnak joga van önállóan dönteni, "bármilyen nagy is legyen a másik fél, amely azt hiszi, hogy Belgrád helyett hozhat döntéseket". Mint mondta: a helyettes államtitkár kijelentései nem barátiak és nem ildomosak. Hozzátette, nem tudja, hogyan fog minderre reagálni a szerb államfő, de - a korábbi tapasztalatok alapján - minden bizonnyal hárítani tudja a nyomásgyakorlást.