Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kortárs felolvasószínházi előadásokat mutatnak be a délvidéki magyar színjátszás napján

2017-10-21 15:58:00

Felolvasószínházi előadásokkal, vendégjátékkal és díjátadóval ünneplik az idén három napon át a délvidéki magyar színjátszás napját Szabadkán.

    Október 27-én, pénteken két kortárs felolvasószínházi darabot, a szabadkai Népszínház drámapályázatának győztes munkáit mutatják be a vajdasági magyar színészek. Oláh Tamás Entrópia című darabját Galambos Péter állítja színpadra, míg Drubina Orsolya Sárkányterminál című művét Andrej Boka rendezi. 
    A drámapályázatra beérkezett pályaműveket Radnai Annamária, a Dramaturg Céh elnöke és a Katona József Színház dramaturgja, Gyarmati Kata, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művészeti vezetője és Brestyánszki Boros Rozália, a társulat dramaturgja bírálta el - olvasható a Népszínház honlapján.
    Egy nappal később, szombaton az Újvidéki Színház Kis magyar pornográfia című előadása vendégszerepel az észak-bácskai településen. A darab Esterházy Péter művei alapján készült és arra keresi a választ, hogy az apák bűneiért felelősségre vonhatók-e a fiúk. 
    Október 29-én, a délvidéki magyar színjátszás napján adják át a legrangosabb vajdasági szakmai elismerést, a Pataki-gyűrűt. A díjra öt színészt jelöltek: Huszta Dánielt, Lőrincz Tímeát, Mészáros Árpádot, Nagyabonyi Emesét és Vicei Natáliát. 
    A délvidéki magyar színjátszás napja október 29-e, annak emlékére, hogy Pataki László, a szabadkai Népszínház alapító tagja rendezésében 1945-ben ezen a napon mutatták be a színház első darabját, Balázs Béla Boszorkánytáncát.