Auguszta napja van. | 2024.03.29

Czeglédy bűnszervezete "kampánypénzt gyártott" az MSZP-nek és a DK-nak

2017-10-15 11:26:00

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a Czeglédy Csabához köthető bűnszervezetnek az volt a feladata, hogy "kampánypénzt gyártson" az MSZP-nek és a DK-nak; az ügyvéd nem más, mint a baloldal és Gyurcsány Ferenc strómanja.

    Budai Gyula a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, Gyurcsány Ferenc egyik cége, az Altus Portfólió Kft. több mint 80 millió forintot adott Czeglédy Csabának, hogy kifizesse azokat a diákokat, akik nem kapták meg a fizetésüket.
    A héten újabb három gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el - tette hozzá.
    A kormánypárti képviselő szerint ezek az események is igazolják, egy olyan bűnszervezet működött, amelynek az volt a feladata, hogy kampánypénzt állítson elő az MSZP-nek és a DK-nak.
    Budai Gyula közölte, az Altus Portfólió Kft. a kölcsönt a Humán Operátor Zrt.-nek uniós forrásokból biztosította.
    Elmondta, a cég több mint másfél milliárd forintot kapott az uniótól, de a pénzt meghatározott célra és nem arra kapta, hogy azt továbbadja.
    A fideszes politikus szerint ha az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) következetes, akkor azonnal vizsgálatot indít.
    Budai Gyula azt mondta, Czeglédy Csaba 10-15 éve ott mozog "Gyurcsány Ferenc és a baloldal környékén", intézi a jogi ügyeket, intézi "a piszkos pénzügyeket", ha kell, aranyrudakat tárol egy ausztriai titkos széfben.
    Megjegyezte, Gyurcsány Ferenc a mai napig nem mondott arról semmit, miért ugyanaz a pénzintézet vezeti az Altus ausztriai bankszámláját, mint ahol az egy kilogramm nagyságú aranytömböt lefoglalták Czeglédy Csabától.
    Arra a kérdésre sincs válasz - mondta -, hogy abból a hárommilliárd forintból, amelyet a Czeglédy által irányított bűnszervezet eltüntetett, mekkora összeg vándorolt az MSZP és a DK pártkasszájába.
    Budai Gyula szóvá tette azt is, hogy Czeglédy Csaba még most is kapja több mint 2,4 millió forintos fizetését, miközben a diákok futnak a pénzük után.