Gedeon napja van. | 2024.03.28

Három újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben

2017-10-11 08:43:44

Három újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség kezdeményezte a Humán Operátor Zrt. egykori alkalmazottainak előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

    Szanka Ferenc közölte, Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett. különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.
    A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
    A három újabb gyanúsított a Humán Operátor Zrt. alkalmazottjaként dolgozott, a gyanú szerint közvetlenül Czeglédy Csaba utasításai szerint látták el feladatukat és vettek részt a bűnszervezet tevékenységében.
    Az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat. A vádhatóság azt is kezdeményezte, hogy hét, június 13-án őrizetbe vett gyanúsított, így köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását további két hónappal hosszabbítsa meg a bíróság.
    Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.