Gedeon napja van. | 2024.03.28

Dömötör: a támadások intenzitása igazolja a kérdések fajsúlyosságát

2017-10-10 19:45:00

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a nemzeti konzultációt érő támadások "hőfoka" és intenzitása önmagában is igazolja, hogy fajsúlyos kérdésekről van szó, amelyek jelentősége messze túlmutat az elkövetkező pár hónapon.

    Dömötör Csaba keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a "Soros-tervről" szóló párbeszéd valójában megnyitja azt a kérdést, hogy milyennek képzeljük el a jövőben Európát, és benne Magyarországot.
    "És itt bizony teljesen ellentétes világnézetek állnak egymással szemben" - jegyezte meg.
    Az államtitkár azt mondta, a múlt héten indult konzultációt sok irányból támadják, leginkább azok, akik korábban a bevándorlást is álproblémának, a betelepítési kvótát pedig nem létezőnek tartották. A támadások azonban csak újabb okot jelentenek arra, hogy minél többen nyilvánítsák ki a véleményüket - hangoztatta.
    Szavai szerint sokan próbálják elvitatni, hogy Soros György évi egymillió bevándorló Európába telepítésére tett javaslatot, pedig az üzletember ezt írásba is foglalta. A migrációs ügyekért felelős uniós biztos pedig nyíltan arról beszélt, hogy rövid távon, egy-két év alatt hatmillió, hosszú távon még több migráns befogadására kell berendezkedni - tette hozzá.
    Sokan próbálják eltagadni a kötelező kvótával kapcsolatos javaslatokat is, holott Soros György többször kijelentette, valamint le is írta, hogy ha a kvóta nem válik az uniós menekültügyi rendszer állandó részévé, akkor az össze fog omlani. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság máig nem vonta vissza a felső létszámkorlát nélküli betelepítésre vonatkozó tavalyi javaslatát - nyomatékosította.
    A migránsok fejenkénti kilencmillió forintos támogatásának ötletét is próbálják elbagatellizálni. Azzal érvelnek, hogy a tagországok kapják az európai uniós forrásokat, arról azonban nem szólnak, hogy az unió is az adófizetők pénzéből gazdálkodik. Soros György ráadásul nyíltan beszél arról, hogy azon összegek terhére - a kohéziós és az agrárpolitika rovására - kellene többet költeni a bevándorlásra, amelyekből túlnyomórészt a kelet-közép-európai országok részesülnek - mondta Dömötör Csaba.
    A kormány álláspontja szerint Soros György "terve" nem egy terv a sok közül, mert sokan és sokat dolgoznak azért, hogy megvalósuljon.
    Mivel a konzultációban szereplő javaslatokat közzétették, leírták, a kabinet abszurd próbálkozásnak tartja, ha azokat valaki le akarja tagadni - emelte ki.
    Hangsúlyozta: arra kérik a magyar közélet felelős szereplőit, hogy foglaljanak állást a konzultáció kérdéseiben, már csak azért is, mert korábban egyes ellenzéki pártok "megtámogatták" a "Soros-tervet", például a betelepítési kvótát vagy az azzal egyet nem értő tagállamok elleni pénzügyi büntetést. Az MSZP pedig azt mondta, kormányra kerülése esetén lebontaná a határzárat - sorolta.
    Arra az újságírói megjegyzésre, hogy olyan is kapott kérdőívet, aki már negyven éve meghalt, Dömötör Csaba úgy reagált: korábban a hasonló felvetésekről rendre bebizonyosodott, hogy nem állják meg a helyüket. A címlistát hivatalos állami adatbázisból készítették, amit kötelességük frissíteni, azonban ha részletesen be tudnak nekik számolni az esetről, utánanéznek - közölte.