Auguszta napja van. | 2024.03.29

Balog Zoltán: a kultúra nemzetstratégiai ágazat

2017-10-10 12:40:00

Magyarországon a kultúra nemzetstratégiai ágazat - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tisztújító közgyűlésén kedden a Pesti Vigadóban.

    Hozzátette: ez következik történelmünkből, s történelmi tapasztalat, hogy kultúránk képes megtartani a közösséget, valamint felemelni úgy, hogy közben élvezetet is jelent. 
    Balog Zoltán hangsúlyozta: a magyar kultúra határai nem esnek egybe az ország közigazgatási határaival, ezért Kárpát-medencéről beszélünk és arról a magyar diaszpóráról, amelynek Magyarország vérkeringésébe való bekapcsolása az elmúlt évek minősített feladata volt. 
    A kultúra gyarapít, azonosságtudatot ad, segít megérteni a múltat és a jelent, irányt ad a jövőbe. Közösséget teremt, amely látható az MMA létrejöttében és működésében is - fűzte hozzá.
    Balog Zoltán kiemelte, hogy mindig fontos, mi van a kezdeteknél, honnan indul az ember. Egy olyan intézmény, amelynek kezdetén Makovecz Imre neve áll, kötelez minket a minőség tekintetében, erkölcsi értelemben és hogy nemzetstratégiai ágazatnak tekintsük a kultúrát. Hozzátette: a Pesti Vigadó épülete azt üzeni számunkra: képesek vagyunk arra, hogy amit elődeinktől örököltünk, azt szebben adjuk tovább a következő nemzedéknek. 
    A miniszter kitért arra is, hogy a 2018-as költségvetés MMA-ra vonatkozó sorában 800 millió forintos összeg áll egy új jogintézményre, a művészi járadékra, amely az MMA által folyósított új típusú havi juttatás lesz. Elindul az MMA ösztöndíjrendszere is, a bevezetési évében 100 fő részesülhet benne. 
    A kormány döntése értelmében az építőművészeti gyűjtemény bemutatására átadnak egy több tízezer négyzetméteres ingatlant a Városligeti fasorban, ahol létrejöhet a Magyar Építészet Múzeuma. 
    Balog Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Művészeti Akadémia számíthat a kormányra.
    Az MMA tisztújító közgyűlésén új elnököt választanak a két ciklus után leköszönő Fekete György helyére. A közgyűlésen adják át az MMA évi tagozati díjait, valamint az akadémikusok meghallgatják a beszámolókat az elnök, az elnökség, a tagozatok és a bizottságok munkáiról is.