Auguszta napja van. | 2024.03.29

Felújított balatoni lakóépület nyerte az Év háza díjat

2017-10-02 16:21:00

Dénes György építész vehette át hétfőn egy tervei alapján felújított balatonhenyei lakóépületért az Év háza díjat.

    Az Év háza pályázat ünnepélyes díjátadója hagyományosan az építészet világnapja nyitóeseménye - közölték a szervezők az MTI-vel.
    "A tervező tisztelettel kezeli az épített örökség értékeit, de a kötöttségeken belül merészen alakítja a mai kor igényeinek megfelelően az épületet, megteremtve ezzel a régi és az új egyensúlyát. Homlokzatképzése, a belső terek alakítása és berendezése példaértékű, kiváló példája a megtartva megújítás gondolatiságának" - mondta méltató beszédében az idén legjobbnak ítélt házról Dévényi Sándor, a zsűri elnöke.
    Idén 24 épületet neveztek a versenyre, amelyen a fődíj mellett öt különdíjat is kiosztottak.
    A Magyar Építész Kamara elismerését Hőnich Richárd vehette át soproni családi házának tervezéséért, a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját pedig Papp László kapta, egy kapuvári családi ház terveiért. A Hella Árnyékolástechnikai Kft. esztétika különdíját Kovács Csaba nyerte egy budapesti család ház felújításáért, a Xella Magyarország Kft. környezetbarát ház különdíját pedig a Minusplus Generáltervező Kft. három munkatársa, Alexa Zsolt, Rabb Donát és Schreck Ákos érdemelte ki egy leányfalui nyaraló tervezéséért. Az Internorm Ablak Kft. különdíját Benczúr László kapta egy budapesti családi ház tervéért.
    A zsűri elnöke idén negyedik alkalommal Dévényi Sándor építész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke volt, a társelnökök Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora voltak. A zsűriben részt vett továbbá Tóth Balázs, az ÉMI Nonprofit Kft. szakértője, valamint Tóth Elek, a BME docense, és a tavaly Ybl Miklós-díjjal kitüntetett Lantay Attila és Viszlai József építészek is.