Auguszta napja van. | 2024.03.29

Politológus: kívülről és belülről is megpuccsolták Botkát

2017-10-02 12:07:59

A Médianéző Kft. igazgatója szerint az MSZP-n belülről és kívülről is megpuccsolták Botka Lászlót.

    Boros Bánk Levente hétfő délelőtt az M1 aktuális csatornának reagált arra, hogy Botka László lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról.
    A politológus azt mondta: meglepte Botka László lépése, ugyanakkor megjegyezte: ez az utóbbi időben már a "levegőben lógott". Hozzátette: egy bizonyos időn keresztül stabil támogatottságot jeleztek Botka Lászlónak, aki az MSZP kongresszusa által megválasztott miniszterelnök-jelöltje volt. Az elmúlt időszakban viszont a párton belülről és balliberális ellenzéki formációk és szereplők részéről is össztűz zúdult rá. 
    Boros Bánk Levente úgy vélekedett, túl nagy volt a nyomás a kívülről, ami szerinte nagyrészt Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének köszönhető, aki megpróbálja korábbi pártját rákényszeríteni egy összefogásra.
    A politológus szerint az MSZP-n az látszik, hogy nincs egy stratégiája, nincs jövőképe. Ez hosszabb távon azt is jelenti, hogy az MSZP önállósága is veszélybe kerül - vélekedett a Médianéző vezetője.