Auguszta napja van. | 2024.03.29

Csaknem 700 ezer látogató a Magyar Nemzeti Múzeum sanghaji bemutatkozásán

2017-09-27 12:55:00

Csaknem 700 ezren látogattak el Sanghajban a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Sissi és Magyarország - a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállítására, amely szerdától már a pekingi Palotamúzeumban látható.

    Az MNM 2017 júniusában nyitotta meg a Sanghaj Múzeumban nagyszabású kiállítását, amelyet 695 079 látogató tekintett meg - közölte az MTI-vel szerdán a Nemzeti Múzeum.
    Mint emlékeztettek, a tárlat egyik fő attrakciója a magyar fejlesztésű Magic Wall (varázsfal), amely mellett a látogatók interaktív módon ismerhetik meg a bemutatott tárgyakat.
    A Nemzeti Múzeum kiállítása több mint 150 eredeti műtárgyat tár a kínai közönség elé, hogy megmutassa, miként éltek és hogyan viszonyultak a Habsburg uralkodóházhoz az arisztokrata családok tagjai a késő középkori és újkori Magyarországon.
    Mindezt az anyagot egy olyan nagy múltú intézmény mutatja be, amely saját története jogán is részese a kiállításnak, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeumot éppen 215 éve alapította egy felvilágosult magyar gróf, Széchényi Ferenc. A múzeum alapításával Széchényi, illetve az adományozáshoz kapcsolódó arisztokraták, polgárok arra törekedtek, hogy a magyar kultúra, a magyar történelem egyetemes tárházát teremtsék meg. Az MNM mai történészei és kurátorai (Aczél Eszter, Kollár Csilla, Kovács S. Tibor, Vajda László) most is ezt az elvet követik, amikor az ázsiai nagyvárosokban a magyar nemesség tárgyi emlékein keresztül Magyarország gazdag és fordulatos múltjáról beszélnek - hangsúlyozta a múzeum.
    A kiállításon látható öltözetek, bútorok, képek, fegyverek, ékszerek, az étkezés és vendéglátás eszközei nemcsak a magyar arisztokrácia pompájának mindennapi tárgyaiként szolgálták tulajdonosaik életét, de alkalmat adtak arra is, hogy a megformálás szépségével és mívességével kifejezzék azt a mérhetetlen gazdagságot, amelyben használóik éltek, és azt a mérhetetlen távolságot is, amely ezzel őket a társadalom többi részétől elválasztotta - áll a közleményben.
    Az egyes témákat bemutató műtárgyak mellett felsorakoznak a magyar történeti festészet és grafika jeles darabjai, amelyeken megjelenik többek közt Mária Terézia királynő és Erzsébet királyné alakja is.
    Sanghaj és Peking után 2018. január 3-tól a kunmingi Jünnan Tartományi Múzeumban, május 28-tól pedig az agyaghadseregről ismert Hszianban lesz látható a Sissi és Magyarország című kiállítás.