Luca napja van. | 2017.12.13 | MNB középárfolyam: CHF: 269.48 | EUR: 314.22 | USD: 266.65 |

Az olaszországi menedékkérelmek hatvan százalékát elutasították tavaly

2017-09-23 15:10

Az Olaszországban tavaly benyújtott menedékkérelmek hatvan százalékát elutasították, mivel nem "igazi" menekültek, hanem gazdasági bevándorlók nyújtották be, akik azóta is Olaszországban maradtak - írta a Corriere della Sera olasz napilap szombaton. 

    Az újság a római belügyminisztérium adatait közölte, amelyek szerint a tavaly Olaszországba érkezett több mint 181 ezer emberből 123 ezer nyújtott be menedékkérelmet. Utóbbiak hatvan százalékát elutasították. 2016 egyébként rekordévnek számított, mivel 2015-höz képest az Olaszországba érkezett migránsok közül 47 százalékkal többen folyamodtak menekültstátuszért. 
     A Corriere hangsúlyozta, a kérelmek több mint felét azért utasították el, mivel a hatóságok megállapították, hogy nem "igazi menekültek" nyújtották be. A napilap hozzátette, az olasz állam ennek ellenére tavaly kétmilliárd eurót költött ezeknek az embereknek a tengeri mentésére, partra szállítására, olaszországi azonosítására, elszállásolására, ellátására és a menekültkérelmek elbírálására is. 
    Ráadásul a menekültstátuszra nem jogosultakat Olaszország azóta sem tudta visszaszállítani hazájukba, menedékkérelmük elutasítása után sem - jegyezte meg a Corriere. 
    A január és szeptember között érkezett több mint százezer emberből már több mint 95 ezren nyújtottak be menedékkérelmet, a legtöbben Nigériából, Eritreából és Bangladesből érkeztek. Több mint 80 százalékuk férfi.  
    Az újság megoldásnak tekinti az Európai Bizottság javaslatát a gazdasági bevándorlók számára kialakítandó "törvényes folyosókról", amelyet a Corriere információi szerint szerdán mutatnak be. A dokumentum vázlatát ismertetve az olasz napilap azt írta, az Európai Bizottság alternatívát kíván adni a gazdasági bevándorlóknak, hogy ne a menekültek veszélyes útvonalát kelljen végigjárniuk, és ne menedékkérelemre várjanak, miközben munkát akarnak. A tagállamok jeleznék, milyen munkaerőre van szükségük és ezt a kiindulási országokkal koordinálnák - írta az olasz újság.