Rudolf napja van. | 2024.04.17

Őrizetbe vették két pedagógus védőügyvédjeit Törökországban két nappal a per kezdete előtt

2017-09-12 17:03:35

Őrizetbe vették kedden Törökországban az éhségsztrájkjáról elhíresült két pedagógus, Nuriye Gülmen és Semih Özakca védőügyvédjeit a szeptember 14-én kezdődő per előtt - írta az Evrensel ellenzéki török napilap internetes oldalán.

    A rajtaütések során Gülmen és Özakca ügyvédjeivel együtt összesen 10 ügyvédet vettek őrizetbe Isztambulban és Ankarában,  és további 7 ellen még elfogatóparancs van érvényben - számolt be róla az újság.
    Gülmen, aki egyetemi tanár, valamint a korábban általános iskolában dolgozó Özakca idén márciusban kezdett éhségsztrájkba, miután a tavalyi puccskísérletet követően bevezetett rendkívüli állapot keretében elbocsátották őket munkahelyükről. Májusban a hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték őket, de éhségsztrájkjuk azóta is tart. Csak folyadékot és táplálékkiegészítőket fogyasztanak, az egészségi állapotuk pedig már hónapok óta nagyon gyenge.
    Süleyman Soylu török belügyminiszter májusban közölte: Gülmen és Özakca állami alkalmazottakként a terrorszervezetnek nyilvánított, baloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) tagja, ami miatt már korábban is többször ültek letartóztatásban. A két pedagógusra a vádirat értelmében egyenként 20 év börtönbüntetés vár.
    A Kortárs Jogászok Egyesülete ankarai irodájának vezetője, Murat Yilmaz kedden az Evrenselnek nyilatkozva úgy fogalmazott: "Gülmen és Özakca nem maradnak védelem nélkül, ügyvédek százai lesznek ott a bíróságon szeptember 14-én." Yilmaz azt is elmondta, hogy egyelőre nem tudja, mi az oka a mostani őrizetbe vételeknek.
    Ankara a tavalyi puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot teszi felelőssé, de a megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett támogatóit, illetve más, az állam biztonságát fenyegető terrorszervezetek, köztük a DHKP-C tagjait és szimpatizánsait is.
    Törökországban közel 14 hónapja rendkívüli állapot van érvényben. Ez idő alatt több mint 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek és legalább 32 ezret felfüggesztettek állásából.