Tivadar napja van. | 2024.04.20

Megválasztották a koszovói házelnököt

2017-09-07 16:55:00

Három hónappal az előrehozott választások után megválasztották a koszovói parlament elnökét csütörtökön Pristinában, a tisztséget Kadri Veseli, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) elnöke töltheti be, aki az előző ciklusban is a törvényhozás házelnöke volt.

    Kadri Veselire 62 képviselő szavazott, a megválasztásához 61 voksra volt szükség. A jelenlevők közül 52-en ellenezték kinevezését. 
    Az ülésen megválasztották a parlament három alelnökét is.
    A pristinai parlament alakuló ülése augusztus 3-án kezdődött, ám csak a képviselők mandátumát hitelesítették, nem sikerült megválasztani sem a házelnököt, sem a helyetteseit, a júniusi választást megnyerő koalíciónak ugyanis nem volt meg a kellő többsége a 120 tagú parlamentben. 
    A júniusi választást a Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma) koalíciója nyerte meg, és 39 mandátumot szerzett. A második helyen az ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) végzett, nekik 32 parlamenti helyük lett. Az Isa Mustafa eddigi miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK), a Szövetség az Új Koszovóért (AKR), valamint az Alternatív Párt koalíciójának 29 képviselővel rendelkezik. A kisebbségeknek húsz, úgynevezett garantált hely jár.
    A Ramush Haradinaj vezette győztes koalíció maga mellé tudta állítani a kisebbségeket, ám további két szavazatra lett volna szükség a házelnök, majd később a kormány megválasztásához. Eleinte úgy tűnt, senkit nem tudnak meggyőzni, ám az alkotmányos határidők lejárta után mégis megegyezés született. Az AKR kilépett az Isa Mustafa vezette koalícióból, és csatlakozott Ramush Haradinajhoz. Az átpártolás azonban sokaknak nem tetszett, főleg azért, mert az egyezség révén a hírek szerint az AKR-é lett volna a külügyi, a belügyi, a környezetvédelmi, a mezőgazdasági és a gazdasági fejlesztési tárca, ám a mezőgazdasági minisztérium vezetését korábban már a szerb kisebbségnek ígérték. A szerda esti egyeztetéseket követően azonban az AKR hajlandó volt lemondani erről a területről, így a szerbek sem gördítettek akadályt a koalíció jelöltjének, Kadri Veselinek a megválasztása elé, és bejelentették, hogy a kormányt is támogatják majd. 
    Az AKR egyik parlamenti képviselője, Korab Sejdiu viszont nem tudta elfogadni Behgjet Pacolli pártelnök döntését, ezért csütörtökön lemondott minden pártbeli funkciójáról, valamint kilépett a frakcióból, és közölte, hogy független képviselőként folytatja tevékenységét. A Facebook közösségi internetes portálon azt írta, mindig is ellenezte, hogy olyan kormánya legyen az országnak, amely a kisebbségektől, ezen belül a szerbektől függ, mert azzal a belgrádi vezetés rabjává válik Koszovó.
    Az ellenzék szerint az új kormány nem lesz hosszú életű, és akár már fél éven belül újra előrehozott választást tarthatnak Koszovóban.