Emma napja van. | 2024.04.19

Tuzson: meg kell becsülni a nagyszülőket

2017-09-01 12:40:00

Meg kell becsülni a nagyszülőket, mert amelyik társadalom nem így tesz, az a gyökereit fogja elveszíteni - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken a nagyszülők világnapja alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

    Tuzson Bence úgy fogalmazott, az a társadalom, amely elveszíti gyökereit, egy jövő nélküli társadalom, és ezért fontos a kormány számára, hogy családban, a család szerepében gondolkodjon, és a nagyszülőket is megbecsülje.
    Mint mondta, ezért a kabinet sok mindent tesz. Ide sorolta a nyugdíjak reálértékének megtartását, a nyugdíjprémium fizetését, de erről szólt a rezsicsökkentés időszaka is.
    Az államtitkár megjegyezte, Magyarországon meg kell erősíteni a tisztelet kultúráját, és alapvető kérdés, hogy olyan társadalmat építsünk, amely a múltjából építkezik, a múlt történeteit pedig a nagyszülők tudják átadni gyerekeiknek, unokáiknak.
    Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója, Újbuda kormánypárti alpolgármestere azt mondta, a rendezvénnyel a nagyszülők áldozatos munkáját szeretnék megköszönni a világnapon. 
    Beszélt arról is, a Ficsak létrehozta a "pótnagyi programot", amelynek lényege, hogy a család nélküli idősek, illetve a nagyszülőktől távol élő családok egymásra találhatnak és segíthetnek egymásnak.
    Monspart Sarolta tájfutó világbajnok a rendezvényen azt emelte ki, hogy idős korban is fontos az egészség megőrzése, a korhoz illeszkedő mozgás, a helyes táplálkozás.
    Csécsei Éva pszichiáter arról beszélt, hogy a 2010 után született úgynevezett alfa generáció, akik már a digitális korba születtek, nagy kihívást jelentenek a nagyszülőknek. Erre fel lehet és kell is készülni, hiszen az időskori tanulás a legjobb lehetőség a szorongás, a leépülés ellen - jegyezte meg.
    A nagyszülők világnapját szeptember első vasárnapján tartják.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó