Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: a szocialisták éppen az ellenkezőjét csinálták annak, mint amiről most beszélnek

2017-08-29 12:51:13

A szocialisták éppen az ellenkezőjét csinálták annak, mint amiről most beszélnek - reagált a Fidesz a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének keddi nyilatkozatára.

    Botka László előzőleg közölte, hogy az MSZP kormányra kerülve megduplázná, és a GDP 6 százalékára növelné az oktatásra szánt állami forrásokat.
    A Fidesz reagálásában az áll, hogy Botka László maga is "nyomta a gombot", amikor a szocialisták az oktatásra szánt pénzeket csökkentették és a pedagógusoktól elvettek egyhavi bért. A sorozatos pénzelvonások miatt iskolák százaira tettek lakatot, egyre nagyobb terhet hárítottak a szülőkre, és pedagógusok ezreit tették utcára - fűzték hozzá. 
    Mint írták, a Fidesz 2010 óta folyamatosan pótolja az oktatásba a szocialisták által elvett pénzeket. "Ma a létbizonytalanság helyett kiszámíthatóság van az oktatásban; a pedagógusok, a szülők és a gyermekek is számíthatnak a kormány támogatására" - hangsúlyozták, hozzátéve, az állam ma felelősséget vállal az iskolák fenntartásáért; tantermeket, tornatermeket, tanuszodákat épít és több mint félezer településen újabb iskolafejlesztési programot indít. 
    Kitértek arra is: a pedagógusok bére 2013 óta átlagosan 50 százalékkal emelkedett, a szülők terheit pedig az egyre szélesebb ingyenes tankönyvellátási és gyermekétkeztetési programmal csökkentik. Jövőre 572 milliárd forinttal lesz több oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben. Az oktatásra fordított kiadások az uniós átlagot is meghaladják.