Emma napja van. | 2024.04.19

NFM-államtitkár: a nagygépek cseréjével évente 20 ezer forintot takaríthatnak meg a háztartások

2017-08-29 11:14:28

Az Otthon melege programban a háztartási nagygépek cseréjével a családok évente átlagosan 20 ezer forintot tudnak megtakarítani a villanyszámlán - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

    Szabó Zsolt felidézte, hogy a mostani háztartási nagygépcserére kiírt pályázat már a negyedik ezen a területen. A jelenlegi pályázatban többen jelentkeztek mosógépre, mint hűtőgépre, ez vélhetően annak köszönhető, hogy korábban volt már két hűtőgépekkel kapcsolatos pályázata a tárcának.
    Az államtitkár az augusztus elején elindult háztartási nagygépcsere programról közölte, hogy elkezdődött a beadott pályázatok bírálata. A döntést követően egy támogató okiratot kapnak a nyertesek, amivel az önrészt kiegészítve a kiválasztott kereskedőnél megvásárolhatják a kiválasztott gépet. A programban már 400 kereskedő vesz részt országszerte.
    Arra is felhívta a figyelmet, hogy az új készülék vásárlásakor a régit le kell adni.      
    Az államtitkár arról is beszámolt, hogy most indul a gázkonvektor cseréje, a feltételek már megjelentek az interneten, szeptember 21-én nyílik meg az első régióban a pályázati lehetőség. Ez minden idők egyik legmagasabb intenzitású pályázata, hiszen 80 százalékos támogatást adnak egy konvektor cseréjéhez - mondta.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó