Emma napja van. | 2024.04.19

Hét nap alatt ússza végig a Dunát Hidvégi-Üstös Pál ultrasportoló 

2017-08-28 15:51:59

Hét nap alatt ússza végig a Duna magyarországi szakaszát Hidvégi-Üstös Pál. Az ultrasportoló Vácról indult és a tervek szerint csütörtökön ér célba Mohácsnál.

    Az extrémsportoló a teremtett környezetünk értékeire és védelmére, a pozitív emberi értékek, a kitartás, az erő és hit fontosságára szeretné felhívni a figyelmet - közölte a kezdeményezést képviselő kommunikációs cég az MTI-vel.
    Hidvégi-Üstös Pál arra hívja a vízi sportolókat, kajakosokat, kenusokat, hogy néhány kilométer erejéig csatlakozzanak hozzá. A sportoló a 235 kilométeres táv gyors megtétele helyett arra helyezi a hangsúlyt, hogy minél több Duna-menti lakossal, sportolóval, strandolóval tudjon találkozni, beszélgetni. 
    Hidvégi-Üstös Pál az MTI-nek elmondta: pénteken indult el Vácról és a tervek szerint csütörtökön Bajáról indulva érkezik meg Mohácsra. A 235 kilométeres távot 30-40 kilométeres szakaszokra osztotta fel. "Napközben csak pár perc erejéig állok meg, hogy egy-egy település képviselőivel, vezetőivel köszöntsük egymást, de van, hogy egy-egy település kajak-kenu szakosztálya is csatlakozik hozzánk és elkísérnek egy darabig" - hangsúlyozta.
    Hozzátette: egy-egy partraszállás után nehéz újra visszamennie a vízbe, mivel nagyon hideg a folyó, jelenleg 17-18 fokos.
    Egy ilyen hosszú távú úszás megtétele a fizikai felkészültség mellett mentális felkészülést is igényel. "Ilyenkor augusztus végén egy-egy rossz időjárás után a víz lehűl és számolni kell azzal, hogy akár több fokkal is hidegebb lesz. Azzal számoltunk, hogy 19-20 fokos lesz a folyó, de ennél pár fokkal hidegebb most - mondta.     
    "Napi nyolc-tíz órát töltök a vízben, ugyan van rajtam védőruha, de így is folyamatosan áramlik be a hideg víz, ezért sem jó a ki-be szállás a vízbe, amely egyébként is rengeteg energiát elvesz" - emelte ki. 
    Azért hogy a testhőmérsékletét szinten tartsa szénhidráttal dúsított ételek fogyaszt, de fontos a folyadék folyamatos pótlása is. 
    Hidvégi-Üstös Pált többek között mentőcsónak, búvárok és speciális mentők, valamint egy kajakos kíséri a Duna minden egyes szakaszán. 
    "Nagyon fontos a kíséret is, a Dunán sok kőzátony van, amit nagy ívben el kell kerülni, mivel a környékükön forgó limányok (vízvisszafolyások) keletkeznek" - mutatott rá. 
    Felidézte, hogy vasárnap Budapesten úszott végig, ahol nagyobb volt a hajóforgalom, váratlan forgók és vízszintesen mozgó limányok jöttek létre a hidaknál, gátaknál. "Több helyen visszafelé kellett úsznom. A Margit hídtól a Kopaszi gátig pedig a hidakat és a beparkoló hajókat kellett figyelnem" - magyarázta.
    Beszélt arról is, hogy az erős sodrás miatt átlagban 4 kilométer/órával tud csak a haladni, a korábban tervezett 7 kilométer/óra helyett. 
    A sportoló egyszer már végigúszta a Tiszát is, de a Duna sokkal szeszélyesebb, szélesebb folyó és nagyobb a hajóforgalom is. "Fizikailag sokkal nagyobb kihívás a Dunán úszni. Ha ki akarok szállni egy-egy partszakaszon, azt egy kilométerrel előre már meg kell tervezni az erős sodrás miatt" - hangsúlyozta.
    Hidvégi-Üstös Pál az úszás után a 70 maraton a Dunáért elnevezésű program keretében szeptember végén tíz országon keresztül végigfut a Duna forrásától a folyó torkolatáig, hogy felhívja figyelmet az élő vizek fontosságára.
    Az ultrasportoló több mint 15 éve hajt végre emberfeletti sportteljesítményeket, végigúszta és végig is futotta a Tiszát. Az Old Spice Afrika Expedíció során egy nemzetközi csapatot vezetve végigkerékpározta és futotta Afrikát Fokvárostól Alexandriáig, járt Nyugat-Szaharában, futott a Nílusért Szudánban és 2013-ban húszezer kilométeren keresztül járta, biciklizte végig Közép-Ázsiát magyar felfedezők nyomában - írták a közleményben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó