Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ismét új történelmi csúcson a BUX

2017-08-25 19:20:00

 

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,92 pontos, 0,15 százalékos emelkedéssel, 38 011,33 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs. A héten negyedszer döntött rekordot az index, és pénteken először zárt 38 ezer pont felett.

 

    A részvénypiac forgalma 7,014 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
    Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: a kedvező nemzetközi piaci hangulattal együtt mozogva ért el jó eredményt pénteken a BUX. Fundamentális hírek nem voltak, ezért a pozitív nemzetközi befektetői hangulat határozta meg az árak mozgását.
    Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: enyhe, de pozitív irányú elmozdulás volt  tapasztalható a magyar részvénypiacon. A BUX a 0,15 százalékos emelkedésével minimálisan felülteljesítő volt a nyugat-európai börzékhez viszonyítva. A nap nyertese a Magyar Telekom, míg vesztese a Richter volt - mondta az elemző. 
    Hozzátette: a Standard & Poor's pénteken piaczárás után vizsgálja felül a magyar államadósság besorolását, ami az elemző szerint nem változik majd. "Marad a befektetésre ajánlott kategória alján". 
    A Mol 85 forinttal, 0,36 százalékkal 23 840 forintra erősödött, 944,4 millió forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára nem változott, 10 400 forintot értek záráskor, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,84 százalékkal 482 forintra nőtt, forgalma 203,0 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,31 százalékkal 6680 forintra csökkent, a részvények forgalma 598,2 millió forintot ért el.
    A BUMIX 2933,68 ponton zárt pénteken, ez 46,79 pontos, 1,62 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.