Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: emelik a konzulok számát

2017-08-24 18:27:00

Nyolcvannal növelik a magyar konzulok létszámát, jelentős részüket Nyugat-Európába telepítik - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, újságíróknak.

    Szijjártó Péter elmondta: megérkezett Olaszországba az ott halálos balesetben elhunyt fiatalember apja.
    A magyar kormánynak sikerült elérnie, hogy elég legyen egy helyen megjelennie a hivatalos szervek előtt, a tolmácsolást és az egyéb segítséget biztosítják számára - közölte.
    Hozzátette: információik szerint az édesapa hozzájárult ahhoz, hogy az olasz szervek elvégezzék a boncolást, ami meggyorsítja az ilyenkor szükséges folyamatokat.
    A rendőrség, illetve a hivatalos szervek bevonásával folyik a vizsgálat a zuhanás okának megállapításáért - tette hozzá.
    Georgiában egy négyfős  magyar kiránduló csapat egyik tagját fejen talált egy kő, amely gleccserolvadás miatt hullott le. Az életét már nem lehetett megmenteni - mondta Szijjártó Péter.
    A csapat tagjai nem hegymászók, hanem túrázók voltak, mind a négyen regisztráltak konzuli védelemre - közölte, hozzátéve, hogy a szükséges konzuli segítséget megadják, ígéretet kaptak arra, hogy a helyi eljárás nem akadályozza a holttest hazaszállítását.
    Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta: Európa biztonsági helyzete soha nem volt olyan rossz a modern történelmi korszakban, mint most, és a terrorfenyegetettség soha nem volt ilyen súlyos. 
    A külföldre utazóktól fokozott elővigyázatosságot, előzetes tájékozódást és konzuli regisztrációt kért a külügyminiszter, illetve azt, hogy biztosítás nélkül ne induljanak útnak.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó