Emma napja van. | 2024.04.19

Torba Erik könnyed sikerével kezdődött a második nap

2017-08-22 12:50:00

 

 A kötöttfogásúak 59 kilogrammos kategóriájában szereplő Torba Erik meglepően sima győzelemmel mutatkozott be a párizsi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján.

 

    A Bp. Honvéd 21 éves versenyzője pályafutása első vb-jén Lasa Mariamidzét kapta ellenfélül a selejtezőben, aki ellen kicsit visszafogottabban kezdett, a második szakaszban azonban leiskolázta a grúzt.
    Az összecsapás Mariamidze elképzelései szerint indult, ő irányított, rendre jól fogta be a magyar jobb karját. A menet közepén aztán a grúz elindított egy akciót, melynek végén majdnem sikerült bebillentenie Torbát, aki azonban kivédte a támadást. A grúz kapitány vitatta az esetet, s videózást kért, ennek során pedig kiderült, hogy Mariamidzének nem sikerült 90 fokig elfordítania riválisát, ráadásul eleve szabálytalanul, gánccsal indított. Torba így 1-0-ás előnybe került, a szünetben viszont - egy intéssel (1-1) - mégis riválisa állt jobban.
    A pihenőt követően óriásit változott a meccs képe, a magyar tehetség felszabadultan kezdett birkózni, előbb szépen kitolta riválisát (2-1), majd - hiába intették meg ismét (2-2) - gyönyörű mögé kerüléssel levitte ellenfelét, s megpörgette (6-2), ráadásul a szabálytalankodó Mariamidzét két pontért megintették (8-2). A büntetés részeként a grúznak térdelő helyzetbe kellett mennie, Torba pedig szépen kiemelte (10-2), így egy perccel a vége előtt technikai tussal le is zárta a meccset, s a nyolcaddöntőbe jutott.
    A második napon még három magyar, Krasznai Máté (66 kg), Szabó László (80 kg) és Lám Bálint (130 kg) lép szőnyegre az AccorHotels Arenában.