Emma napja van. | 2024.04.19

Rétvári: a pedagógusok bére az átlagbér-emelkedés kétszeresével nőtt

2017-08-17 18:15:00

 

Már jól láthatóak a pedagógus-béremelés eredményei, hiszen míg az átlagbérek csaknem 20 százalékkal nőttek, addig az oktatásban dolgozók bére már 45-50 százalékkal emelkedett az elmúlt években - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva az MTI-nek csütörtökön adott interjújában.

 

    Rétvári Bence kiemelte, hogy a pedagógusok voltak az elsők, akiknek életpályamodellt és átfogó, többéves béremelési programot indított a kormány. A pedagógusok bére 2013 és 2017 között átlagosan 50 százalékkal emelkedik, ez 175 ezer pedagógust érint. A béremelési program immár az ötödik évéhez ér, idén ősszel átlagosan újabb 3,5 százalékkal nőnek a bérek - tette hozzá.
    Példaként említette: egy pályakezdő, egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus négy éve még 130 ezer forintot keresett, idén szeptembertől már 203 ezer forinttal számolhat. Egy húsz éve dolgozó, főiskolai végzettséggel rendelkező pedagógus, óvónő 2013-ban 149 ezer forintot keresett, szeptembertől viszont 301 ezer forint lesz a bére, a növekmény 152 ezer forint - hozott egy másik példát.
    A béremelés nemcsak "a klasszikus értelemben vett" iskolai tanárokra, tanítókra érvényes, hanem érinti az óvónőket, az óvodapedagógusokat, a logopédusokat, a fejlesztő pedagógusokat, a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál dolgozó örökbefogadási tanácsadókat - sorolta. Hozzátette: ezt a béremelést az teszi lehetővé, hogy az ország gazdaságilag és pénzügyileg erősödött.
    Rétvári Bence úgy folytatta: a kormány azt szeretné, ha a pedagógusok is előrébb tudnának lépni, hiszen "nagyra becsülik azt a munkát, amelyet az országért, a gyermekekért, a fiatalokért tesznek". A kiszámíthatóbb életpályának köszönhetően egyre több fiatal választja hivatásának a pedagógus életpályát, rövid idő alatt 30 százalékkal nőtt a pedagógus szakra jelentkezők száma - hangsúlyozta.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó